Hollik: véreskezű kommunista unokája beszélt az Országgyűlésben

Dobrev Klára személyében "egy véreskezű kommunista belügyminiszter unokája" szólalt fel kedden az Országgyűlésben - tartalmazza a Fidesz kommunikációs igazgatójának a videó-nyilatkozata, amelyet kedden juttatott el az MTI-hezHollik István arra reagált, hogy a Dobrev Klára a DK európai parlamenti képviselője felszólalt a parlament keddi rendkívüli ülésén. Az ellenzéki politikus a vitában jelezte, hogy a DK frakciója nem vesz részt az uniós helyreállítási csomagról szóló javaslat szavazásán.

    
A kommunikációs igazgatótó úgy fogalmazott: az az ember beszélt tisztességről, aki egy olyan villából érkezett, amit 1944-ben kártérítés nélkül egy zsidó családtól koboztak el, majd a kommunisták adományozták "Gyurcsányné" családjának. Az az ember beszélt az uniós pénzek szakszerű felhasználásáról - folytatta - aki a Medgyessy-kormány kormánybiztosaként úgy készítette elő az EU-s programokat, hogy a pénzből több milliárd forintot kellett visszafizetni miatta.


Az az ember beszélt jogállamiságról, akinek a férje, Gyurcsány Ferenc "képviselőket veretett meg rendőrökkel" - tette hozzá. Továbbá az az ember beszélt korrupcióról, akinek a férje kétszeresére emelte a magyar családok villamosenergia-számláit, saját gyárának viszont, a "Gyurcsány-műveknek" olcsóbban adta az áramot - mondta Hollik István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com