Holokauszt-emléknap - Colleen Bell: a holokauszt volt az emberiség történetének legtragikusabb időszaka

Az emberiség történetének legtragikusabb időszakként emlékezett a holokausztra a népirtás emléknapján, csütörtökön Budapesten, a Páva utcai emlékközpontban az Amerikai Egyesült Államok nagykövete.

Colleen Bell úgy fogalmazott: emlékezni kell ezekre az eseményekre, tanulni belőlük, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg még hasonló sem. Magyarország jelentős lépéseket tett, hogy szembenézzen történelme tragikus eseményeivel, benne a holokauszt során játszott tragikus szerepével - tette hozzá.

Download

A diplomata megjegyezte, "mindannyian tehetünk többet, és többet is kell tennünk" a gyűlöletet és a tagadást hirdetőkkel szemben, akik megtagadnák Magyarország zsidó polgáraitól a jogot, hogy hallassák hangjukat, ha az ország történelméről van szó. Kódolt üzenetekkel és kettős beszéddel próbálják megszerezni a szélsőségesek, az antiszemiták szavazatát.

Hangsúlyozta: el kell ítélni a gyűlöletkeltést, valamint a zsidók és keresztények szembeállítására tett kísérleteket.

Tartozunk ezzel a holokauszt áldozatainak éppúgy, mint azoknak, akik a gyűlölettől és előítéletektől mentes világ megteremtésén dolgoznak - mondta.

Ilan Mor, Izrael állam budapesti nagykövete emlékbeszédében arról szólt: előtte és utána is történtek népirtások, de a holokauszt egyetemességét az a megdöbbentő könnyedség, gyorsaság és az az ideológia adja, amivel jól képzett emberek véghez vitték ezt az embertelen tettet a technikailag fejlett Németországban.

Korunkban három módon lehet biztosítani, hogy az erkölcsi értékek megőrizzék alapvető fontosságukat: "oktatás, oktatás, oktatás" - fogalmazott a diplomata, tapsot váltva ki ezzel több száz tagú hallgatóságából.

Felelősségre, a társadalmi gyűlölet és erőszak elleni fellépésre tanít a Világ igazainak példája, akik nyíltan felléptek a rasszizmus, az idegengyűlölet, az üldöztetés ellen, és életük kockáztatásával mentették az üldözötteket.

"Felhívok mindenkit, hogy álljon ki az emberi szabadságok mellett, az antiszemitizmus ellen" - fogalmazott a megemlékezésen a nagykövet, aki szerint a párizsi példához hasonlóan Magyarországon is ki kell mondani: az ország zsidó lakosságát érő támadás a nemzet, az ország elleni támadás.

Takács Szabolcs Ferenc, európai uniós ügyekért felelős államtitkár, a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnöke hangsúlyozta: a más népek, nemzetek, vallások iránti tisztelet és tolerancia hiánya vezet a népirtáshoz. A tolerancia kultúrája viszont csak ott verhet gyökeret, ahol nincs igény és lehetőség az önkényre, az elnyomásra.

Hozzátette: a toleranciáról nem elég a magas politika szintjén beszélni, hanem tenni is kell érte: egyrészt a fiatal generáció oktatásával, másrészt emlékezéssel a legszélesebb társadalmi körökben.

Az IHRA 2000-ben a holokauszt történetének oktatására, emlékezetére és kutatására jött létre, azért, hogy az soha többé ne történhessen meg - idézte fel.

Takács Szabolcs Ferenc szólt arról is, hogy a magyar nemzet soha nem felejti, felejtheti el a holokausztot. A magyar állam intézményeinek aktív szerepvállalása a gettósításban és a deportálásban, valamint előzőleg a zsidóság jogfosztásában és meghurcolásában arra késztet, hogy "emlékezésünket önvizsgálattal és a jövőbe mutató, tudatosan vállalt felelősséggel mélyítsük el" - fogalmazott.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára felidézte, hogy az országgyűlés 2000-ben nyilvánította április 16-át a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjává, mert 1944-ben ezen a napon kezdődött Kárpátalján a zsidóság gettóba zárása.

A helyettes államtitkár Viktor Franklt, a koncentrációs tábort megjárt bécsi pszichiátert idézte: "végső soron nem az embernek kell megkérdeznie, mi az életének az értelme, hanem azt kell felismernie, hogy ő az, akit megkérdeztek".

Az élet ezt a kérdést mindenkinek felteszi - hangsúlyozta. A holokauszt-emléknapon fontos hangosan is kimondani a kérdést, hogy mit teszünk a hetven évvel ezelőtt a vészkorszak és a második világháború okozta iszonyatos sebekkel?

A közös emlékezést és a gyászt, a kirekesztő eszmék és a gyűlöletkeltés minden formájának elutasítását, valamint az építkezést nevezte meg feladatként, majd kiemelte, ezért indított a kormány programot a zsinagógák és az elhagyott zsidó temetők rendbetételére, felújítására.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet az embermentőkre való emlékezés fontosságára is, példaként említve Almásy Tibor hadnagyot, idősebb Antall Józsefet és Apor Vilmos vértanú püspököt.

Adorjáni Dezső Zoltán, a kolozsvári evangélikus-lutheránus egyházközösség püspöke a józan és őszinte szembenézés, emlékezés fontosságáról beszélt. Vállalni kell az erkölcsi felelősséget a holokauszt során megöltekért, ugyanakkor bíznunk kell egy olyan világ eljövetelében, amelyben a kisebbségek nyelve, kultúrája, mássága "nem veszélyforrást, hanem értéket fog jelenteni a többség számára" - fogalmazott.

A közösségtudat fontosságát emelte ki Marius Bucur, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Történettudományi Karának dékánhelyettese, megjegyezve, hogy ennek hiánya is vezetett 1944-ben a tragédiához.

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen a résztvevők mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékfalánál.

MTI

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com