Honlap segíti a család és a karrier összeegyeztethetőségét

Külön honlap is segíti a család és a karrier összeegyeztethetőségét - hívta fel a figyelmet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munka-magánélet program vezetője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.Ujvári Enikő elmondta: a balansz.info oldalon a munkavállalóknak és a munkáltatóknak is adnak tippeket, hogyan lehet jó egyensúlyt tartani a család és a munka között. Hozzátette: a házasság hete keretében konferenciát is szerveztek család és karrier témában. A szakember elmondta: a rendezvény fontos témája volt, hogy a munkaerőpiacra belépő új generációk (Y és Z) sokkal tudatosabbak e téren, sokkal több elvárásuk van.

    

Ujvári Enikő kitért arra is: az új generációknál erősebb az igény például, hogy a férfiak jobban részt vegyenek a család életében. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomban külön munkacsoport foglalkozik az apák segítésével. Ugyanis - mint kiemelte - a munkaerőpiac sem megoldásokban, sem attitűdben nem áll teljesen készen, hogy a gyermekükkel otthon töltött fél vagy egy év után visszatérő apákat segítse.
   

Márpedig a szakember elmondása szerint az általuk megkérdezett apák jó tapasztalatokat szereztek a "babázás" során, és teljesen más szemlélettel tértek vissza munkahelyükre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com