Honvéd Vezérkar főnöke: a gyakorlatban teszteli a stratégiai szemléletváltást a Magyar Honvédség

Új hét, új képesség vizsgázik az Adaptive Hussars 2025 gyakorlaton. A szeptember 15-vel meginduló csapatmozgások sokkal többet jelentenek a Magyar Honvédségnek, mint egyszerű átcsoportosítás egyik helyszínről a másikra - jelentette ki Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a hétfőn megindult katonai konvojok kapcsán.A honvédelmi tárca által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Böröndi Gábor úgy nyilatkozott, hogy "célunk egyrészt megmutatni: alakulataink nem kötődnek kizárólag saját laktanyájukhoz, hanem képesek más helyőrségből is maradéktalanul ellátni feladataikat, személyi állományuk és technikai eszközeik egy részének ideiglenes áttelepítésével".

A haza szolgálata nem korlátozódik kizárólag egy helyőrségre, a műveletek végrehajtására Magyarország teljes területén készen kell állni, a mostani mozzanat egyik lényege épp ez: a katonáknak otthonuktól és laktanyájuktól akár többszáz kilométerre kell helyt állniuk - tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy másrészt számukra az átcsoportosítás nem pusztán logisztikai művelet, hanem annak a stratégiai szemléletváltásnak a része, amely a nemrég bevezetett helyőrségtámogató koncepció gyakorlati tesztelését is jelenti.

A koncepció célja, hogy az ország bármely pontján biztosítható legyen a honvédelmi feladatok zavartalan ellátása , a személyi állomány és az eszközök megfelelő kiszolgálásával - tette hozzá Böröndi Gábor, hangsúlyozva, hogy az elvonuló alakulat rendben hátra hagyott körleteit egy másik alakulat foglalhatja el, nagyobb rugalmasságot biztosítva ezzel a műveletek végrehajtáshoz.

A vezérezredes kiemelte: a Magyar Honvédségben folyamatos az adaptáció, a 21. századi biztonsági kihívásoknak megfelelően a haderőt a képességalapú működés, valamint a műveleti vezetés követelményeinek megfelelően alakítják, jelentősen növelve a reagálóképességet.

"A Magyar Honvédségnek a most induló folyamat mérföldkő, először valósul meg olyan, országos kiterjedésű mozgás, amely a helyőrségek közötti együttműködésen alapul, és amely egyszerre vizsgáztatja az új jogszabályi környezetben bevezetett műveleti és adminisztratív besorolású katonák szolgálatát" - fogalmazott a Honvéd Vezérkar főnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com