Honvédelmi államtitkár: a toborzás nagyon fontos feladat

A toborzás nagyon fontos feladat, nem lehet elég korán elkezdeni - emelte ki a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.Szabó István megjegyezte: különböző eszközöket állítottak csatasorba, hogy minél korábban, már iskolás korban meg tudják szólítani a honvédelem iránt érdeklődő fiatalokat. Ilyen például a katonasuli program, a kadétprogram, és ezt a célt szolgálják a honvédelmi táborok is, amelyekben az idén nyáron csaknem 1200 gyermeket táboroztat a honvédség.

    
Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy az általa vezetett honvédelmi államtitkárság új szervezeti egység a HM-ben. Egy komplex, nagy területet magába foglaló államtitkárság, amelynek egyik fontos része a védelempolitikai helyettes államtitkárság, a másik pedig a humánpolitikai államtitkárság lesz - közölte. Olyan szervezeti egységek kerülnek alárendeltségébe, amelyek a Magyar Honvédség jövőjéért felelnek - tette hozzá.
    

Az államtitkárt annak alkalmából kérdezték, hogy szombaton a 170 éves a Magyar Honvédség több helyszínen honvédségi napot tart, emlékezve a május 21-ei honvédelem napjára is. Ennek alkalmából az M1 aktuális csatorna tematikus honvédségi napot tart szombaton.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com