Honvédség: az állomány felkészült a repülőnapra

Az állomány felkészült az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutatóra - jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.Sándor Zsolt hozzátette: már csak 8 nap van hátra, hogy 8 év után ismét repülőnapot tartsanak Kecskeméten. Várják a "repülés szerelmeseit", a szárazföldi technikáért rajongókat, a gyermekeket. A repülőeszközök mellett ugyanis a szárazföldi haderőnem új haditechnikai eszközeit is meg lehet ismerni. Több eszközt nemcsak kiállítva, hanem dinamikus bemutatón is meg lehet tekinteni. Lesz akadálypálya, lézerharc, arcfestés, számos ügyességi játék és kint lesznek a katonai toborzók is - sorolta.
    

A repülőnapon is demonstrálják azt, hogy az adóforintokat jól használják fel, olyan képességet építenek, amely magasabb szinten garantálja a magyar emberek, Magyarország biztonságát - emelte ki Sándor Zsolt, hozzátéve: ezzel együtt szeretnének eljutni a teljes társadalomhoz egyrészt az utánpótlás biztosítása érdekében, másrészt, hogy mindenki ismerje meg az ország védelmével kapcsolatos feladatokat és azokat az embereket, akik ezeket naponta hajtják végre.
    

A rendezvény sikeres lebonyolításán mintegy 4500 ember dolgozik majd, köztük 1200-an (katonák és rendőrök) felelnek a biztonságért - közölte. A Magyar Honvédség parancsnokhelyettese azt is elmondta, hogy a kecskeméti repülőnapra 5500 tiszteletjegyet ajánlottak fel egészségügyi dolgozóknak, rendőröknek, katonáknak, a katasztrófavédelemnek, akik részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
    

Sándor Zsolt azt mondta: a járványügyi helyzet lehetővé teszi a rendezvény megtartását, de fontos, hogy mindenki tartsa be az érvényes Covid-szabályokat. Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő-haderőnemi szemlélője elmondta: a koronavírus-járvány hátráltatta a felkészülést, de mostanra "jól állnak".

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Augusztus 28-29-én a magyar mellett 15 ország légiereje tart még bemutatót a kecskeméti légtérben. Több mint 35 repülőeszköz jelenik meg, köztük olyan "kuriózum" is, mint a Eurofighter EF-2000 vadászbombázó, amelyet a brit és az olasz légierő is elhoz.
    

Bemutatkoznak a hagyományőrzők, a honvéd kadétok, továbbá a sportszázadhoz tartozó olimpikonokkal is lehet majd találkozni. Lesznek továbbá ügyességi feladatok, mint például íjászat, akadálypálya, valamint gyakorlógránáttal kézigránátdobás. A különböző versenyek győztesei pedig nemcsak tárgyjutalmat, hanem akár helikopteres utazást is nyerhetnek majd - emelte ki.
   

Meg lehet tekinteni továbbá a honvédségi fizikai állapotfelmérést is, sőt akár részt is lehet majd venni. Kilián Nándor azt mondta: a 8 órai nyitástól a 18 órái zárásig mindkét napot kitöltik a programokkal. Már csak abban reménykednek, hogy az időjárás is kedvező lesz - jegyezte meg. Iványi Balázs, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnök-helyettese kiemelte: jegyeket a helyszínen nem, csak elővételben lehet vásárolni a repulonap2021.hu oldalon, augusztus 26-án éjfélig. A helyszínre a 18 éven felüliek csak érvényes védettségi okmány bemutatásával léphetnek be. A PCR-tesztet - a jelenlegi jogszabályok alapján - nem áll módjukban elfogadni. Külön Covid-karszalagra nincs szükség, a védettségi igazolást a rendezvény több pontján ellenőrzik.
    

A repülőnapra a 10 éven aluliak - köztük azok is, akik idén töltik be 10. évüket - ingyen léphetnek be, de nekik is kell regisztrálniuk egy 0 forintos jegyért a repulonap2021.hu oldalon. A gyermekek a belépésnél karszalagot kapnak, amelyre a szülők elérhetőségét is fel lehet írni, arra az esetre, ha esetleg elszakadnának egymástól.
    

A repülőtér körül több - összesen több mint 27 ezer autó számára biztosított - ingyenes, de nem őrzött parkoló lesz. Mivel ezek a bejárattól távolabb vannak, mindegyikből ingyenes buszjáratok közlekednek majd a bejárathoz. A sajtófőnök-helyettes azt is elmondta, hogy a MÁV Budapestről és Szegedről óránként, Bajáról 2 óránként biztosít vonatot Kecskemétre, ahol a vasútállomástól szintén - a belépőjeggyel igénybe vehető - ingyenes buszjáratok közlekednek majd a repülőtérre.
    

Iványi Balázs kiemelte: a rendezvényre nem lehet bevinni szúró-vágó eszközt, napernyőt, sátrat vagy alkoholt sem. Alkoholt a rendezvény területén sem árusítanak majd - közölte. Felhívta a figyelmet, hogy repülésbiztonsági okokból a repülőtér kerítésén kívüli terület - köztük a spotterdomb is - le lesz zárva. A spotterek is regisztrálhatnak viszont a honlapon, így - referenciamunkáik bemutatása mellett - ingyenesen is részt vehetnek a rendezvényen - közölte a sajtófőnök-helyettes.
    

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison augusztus 28-29-én tartanadó repülőnap programjairól bővebben tájékozódni a repulonap2021.hu oldalon lehet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com