Horn Gyula temetése - Schulz: a volt kormányfő nélkül elképzelhetetlen lett volna Európa újraegyesítése

Horn Gyula nélkül Európa és Németország újraegyesítése elképzelhetetlen lett volna, lehetővé tette a mesterségesen kettészakított földrész újraegyesítését - jelentette ki az Európai Parlament (EP) szocialista elnöke a volt kormányfő temetésén hétfőn Budapesten.

hMartin Schulz a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben azt mondta, a magyarok Európához tartoznak, és bár "vannak idők, amikor szétválasztatunk", vannak olyan idők is, amikor ezen túl kell lépni.

Úgy fogalmazott: "Horn Gyula lehetővé tette, hogy a szétválasztást magunk mögött hagyjuk. Most is el kell gondolkodni azon, hogy nincs-e ismét itt az ideje annak, hogy a szétválasztást magunk mögött hagyjuk."

Martin Schulz azt mondta, hogy a néhai politikus nemcsak a magyar népnek volt "nagy fia", hanem az európai közösségnek is. "Elvezette Magyarországot Európába, és megnyitotta Magyarország kapuit Európa előtt" - közölte. Hozzátette: történelmi személyiség volt, és szerény ember, ezért nemcsak az emberek emlékezetében, hanem a szívükben is él majd.

Hans-Dietrich Genscher korábbi német külügyminiszter beszédében azt mondta: a magyarokkal együtt a németek is búcsúznak Horn Gyulától, aki "barátnak bizonyult" a szükség órájában. Amikor az egykori NDK-ból tízezrek kerestek menedéket Magyarországon, hogy onnan az NSZK-ba mehessenek, Horn Gyula Kelet-Berlinbe utazva próbálta meggyőzni a hatalom birtokosait a kiutazásuk szükségességéről. Hiábavaló volt azonban a felhívása, hogy "emberségesen oldjanak meg egy politikai problémát" - emlékeztetett.

Kiemelte: ennek ellenére Horn Gyula "az emberségesség mellett, és így a menekültek kiutazása mellett döntött". Ekkor a németek az egész magyar néptől kaptak támogatást, és ezt soha nem felejtik el - hangoztatta.

A 86 éves liberális politikus, aki 1974-től-1992-ig töltötte be a külügyminiszteri posztot, közölte: Horn Gyula nagy európai volt, halálával Európa szegényebb lett. Németországban sosem merül feledésbe a neve - közölte. Hans-Dietrich Genscher úgy fogalmazott, ami Magyarországon kezdődött, 1989. november 9-én a berlini fal leomlásával teljesedett ki, "itt Budapesten mérték az első súlyos csapást a falra".

Horn Gyula életének 81. évében, hosszan tartó súlyos betegség után, június 19-én hunyt el. A néhai kormányfő 1994 és 1998 között volt az ország miniszterelnöke.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com