Hornung Ágnes: ismét lehet pályázni a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát Önkormányzat díjra

Ismét lehet pályázni a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát Önkormányzat díjakra; a kiemelkedő munkát végző pedagógusok erkölcsi és anyagi elismerésére három kategóriában lehet ajánlást tenni, míg az önkormányzatok két kategóriában pályázhatnak - közölte a családokért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel.Közleményében Hornung Ágnes hozzátette: a díjak ajánlására létrehozott internetes felületeken, a Bonis Bona és a Tehetségbarát Önkormányzat oldalakon március 5-ig várják a jelöléseket, az elismerés forrását idén is a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai irányításával a Nemzeti Tehetség Program biztosítja.
    

A tehetséges, szorgalmas és sikeres diákok mögött mindig pedagógusok, tehetséggondozó szakemberek is állnak, akik időt, energiát és fáradságot nem kímélve egyengetik a tehetségek útját - hangsúlyozta az államtitkár. Tájékoztatása szerint a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díjra olyan, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző, magyarországi és határon túli vagy magyarországi nemzetiségi köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok, szakoktatók, felsőoktatásban dolgozó oktatók, civil szervezetek tehetségsegítői jelölhetők, akik oktatják, nevelik, támogatják a fiatal tehetségeket; olyan pedagógusok, szakemberek, akik legalább öt éve a tehetséggondozásban dolgoznak, és a munkaköri feladataikon túl is szerepet vállalnak a tehetséggondozásban.
    

A jelöléseket három nyílt kategóriában - Kiváló tehetséggondozó, Kiváló tehetségfejlesztő és Kiváló tehetségsegítő - várják március 5-ig a bonisbona.tehetsegunk.hu oldalon - tudatta Hornung Ágnes. Felidézte: a díj elnevezése a Bonis bona discere, vagyis a Jótól jót tanulni latin közmondásból származik, a 2013-ban alapított díjat eddig több mint ezer pedagógus vehette át. Az elismerés mellé 400 ezer forint anyagi támogatás is jár - jelezte az államtitkár.
    

A Tehetségbarát Önkormányzat díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel. A díj elnyerésére idén is két kategóriában lehet pályázatot benyújtani, az A kategóriában a községek, városok önkormányzatai, a B kategóriában pedig a megyei jogú városok önkormányzatai és a fővárosi kerületi önkormányzatok pályázhatnak - folytatta Hornung Ágnes.
    

Hozzáfűzte, a Tehetségbarát Önkormányzat címmel járó elismerés mellé anyagi támogatást is kapnak a nyertesek, amelyet tehetséggondozó tevékenységükre fordíthatnak. A támogatás összege az A kategória nyertesei számára 1,5 millió forint, a B kategóriában pedig 3 millió forint. A pályázatokat a tehetsegunk.hu oldalon várják március 5-ig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com