Hornung Ágnes: már csaknem kétezer család igényelte a csok pluszt

Február végig csaknem kétezer család nyújtotta be igénylését a csok pluszra - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.Hornung Ágnes kiemelte, hogy az igénylések dinamikája hasonló, mint a 2015-ben bevezetett csok-nál. Ezt örömteli hírnek nevezte, mert a csok-ot - annak teljes "élettartama alatt" - 240 ezer család vette igénybe.
    

Az év első két hónapjában benyújtott csok plusz igénylések szerint a házaspárok kétharmada gyermektelen - közölte.

Mint mondta, ez azt mutatja, hogy a házaspárokat sikerült "átbillenteni, hogy merjenek gyermeket vállalni". Véleménye szerint szintén a gyermekvállalási hajlandóság emelkedését jelenti az az adat is, hogy a párok valamivel több mint ötven százaléka két vagy több gyermeket vállat előre.
   

A csok pluszt új gyermek vállalásával lehet igényelni, és a támogatott hitelt aszerint ítélik meg, hogy hány gyermekessé válik a család - hangsúlyozta Hornung Ágnes. Hozzátette, hogy attól függően, hogy a családok 1, 2 vagy 3 gyereket vállalnak, 15, 30 vagy 50 millió forintot tudnak igényelni államilag támogatott fix 3 százalékos kamattal.
    

Az átlagos hitelösszeg 26 millió forint - mondta, megjegyezve, hogy ez is azt jelzi, hogy a családok több gyermeket vállalnak. Közölte, hogy a hitelösszeg a fővárosban is, de vidéken még inkább jelentős segítség a családok otthonteremtéséhez. Kiemelte, hogy a csok pluszt használtlakás-vásárlására vagy -bővítésére is igénybe lehet venni, a családok több mint 85 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.
    

Az államtitkár kitért arra, hogy a csok plusz bevezetése után intenzív az érdeklődés a lakáshitelezés és az ingatlanpiac területén, mind a bankok, mind a piaci szereplők ezt igazolják vissza. Nőtt a bizalmi index - jegyezte meg. Hornung Ágnes a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról is beszélt, hogy az igénylő házaspárok felében az édesanya 30 év alatti. Közölte azt is, hogy a családok egyötöde a csok plusz mellé piaci hitelt is felvett, illetve sokan kombinálják a csok pluszt a Babaváróval.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com