Horváth Csaba: ha az MSZP-n múlik, nem lesz parkoló a szórakozóhely helyén

Az MSZP mindent megtesz annak megakadályozására, hogy P+R parkoló legyen a Budapest Park nevű szórakozóhely helyén - mondta Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón.A párt arra reagálva hirdetett sajtótájékoztatót, hogy sajtóinformációk szerint Pál Tibor MSZP-s IX. kerületi önkormányzati képviselő a városrész polgármesterénél kezdeményezte, létesüljön P+R parkoló a Soroksári úton található szórakozóhely helyén. Az eseményen Horváth Csaba és Pál Tibor cáfolta az információt.

Pál Tibor közölte: a terület tulajdonosaként a főváros tavaly, még a budapesti olimpiára készülve villamos-végállomást tervezett a szórakozóhely területére.


Hozzátette, miután az olimpiarendezés meghiúsult és a főváros e területre vonatkozó eredeti szabályozási tervében P+R parkoló létesítése szerepel, Bácskai János (Fidesz-KDNP) polgármesterhez intézett tavaly novemberi és idén áprilisi beadványaiban ő az iránt érdeklődött, mi lesz a területtel. Pál Tibor hangsúlyozta: pusztán tisztázni kívánta a kérdést, képviselőként az a kötelessége, hogy ezt időben megtegye, hiszen a Budapest Park fővárossal kötött szerződése 2019-ben lejár.        


Közölte, számukra érték az öt éve működő szórakozóhely. A kerületi szocialisták azon lesznek, hogy "megőrizzék ezt az értéket, emellett korszerű választ adjanak a felmerülő új igényekre" - mondta a képviselő, utalva arra, hogy a Budapesti Park az évnek csak négy hónapjában működik, és a fennmaradó hónapokban is hasznosítani szeretnék a területet.


Horváth Csaba kijelentette: bár a főváros fejlesztésének fontos eszközei a P+R parkolók és jogosnak tartják a lakosság igényét azokra, a Budapest Park jelenleg sokkal többet ér, minthogy "egy legyen a P+R parkolók sorában". Ezért - mint mondta - egyrészt a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén felteszi Tarlós István főpolgármesternek a kérdést, hogy eddig miért csak a 2010 előtt eltervezett P+R parkolók valósultak meg. Másrészt pedig kezdeményezni fogja a közgyűlésben, hogy módosítsák a terület szabályozási tervét, hogy annak közösségi funkcióját jogszabályban is rögzítsék, így a jövőben sem lehet majd parkolóként hasznosítani azt - tette hozzá.


Horváth Csaba a fővárosi szocialista képviselők nevében kijelentette: "minden erejükkel meg fogják akadályozni", hogy bezárjon a szórakozóhely.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com