Horváth Péter: március végéig kell elkészülnie a Klik új szervezeti tervének

Március 31-ig kell elkészítenie a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) új szervezeti formájának tervét Pölöskei Gábornénak - mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.klikHorváth Péter elmondta: úgy tudja, a Klik vezetője jövő pénteken vázolja fel a központ szervezeti átalakításról szóló konkrét elképzeléseit az érintett munkacsoportnak, majd az azt követő kedden a kerekasztalnak. A végleges tervnek március 31-ig kell elkészülnie - tette hozzá.

Jelezte, a konkrét megvalósítás tehát a Klik vezetőjének hatásköre, a szerkezetátalakítással foglalkozó munkacsoport csupán az irányokat vázolja fel. A pedagóguskar elnöke elmondta: a munkacsoport azt javasolja, hogy maradjon meg az állami fenntartás, de az iskolák és vezetőjük nagyobb önállósága és egyúttal felelőssége mellett.

Véleményük szerint mind költségvetési, mind munkáltatói elemi keretet kell meghatároznia az iskolának, azt a Kliknél el kellene fogadtatni, és a Kliknek biztosítania kell ahhoz a forrásokat. Így az igazgató dönthetne például arról, hogy az adott dolgozói keretszámon belül kit alkalmaz. Végül a Klik évente ellenőrizné az intézményi döntések hatékonyságát - tette hozzá Horváth Péter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com