Hőség - Nébih: az erdőtüzeket csaknem mindig emberek okozzák

Az erdőtüzek 99 százaléka emberi gondatlanság miatt keletkezik - mondta Nagy Dániel, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti igazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Csak a tüzek 1 százaléka következik be villámcsapás miatt.

nébih_logo

Jellemzően a járművekből kidobott cigarettacsikkek és más izzó tárgyak, vagy a túl nagyra rakott tábortüzek miatt gyullad ki az erdő - hívta fel a figyelmet az igazgató-helyettes.

Magyarországon évente átlagosan 25 ezer hektár erdő, illetve szabad területi vegetáció ég le, de szárazabb években akár 50 ezer hektárnyi is - ismertette.

A július 3-tól elrendelt általános tűzgyújtási tilalommal kapcsolatban hangsúlyozta: a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint az erdők 200 méteres körzetében sem szabad tüzet gyújtani.

A szankció 20 ezer forint, ha valakit tilalom idején tűzgyújtáson érnek az erdészek, illetve az erdészeti hatóság. Ha ebből erdőtűz is keletkezik, akkor a büntetés jelentősen emelkedik; az erdővédelmi bírság már 100 ezer forint, illetve a különböző tűzvédelmi bírságok már elérhetik a milliós nagyságrendet - mondta Nagy Dániel. Kiemelte ugyanakkor, hogy az erdészeti hatóság elsődleges célja a figyelemfelhívás.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com