Hőség - Torlódás esetén a röszkei határátkelőhelyen is vizet osztanak

Ha a nyári hőségben nagyobb torlódás alakul ki a röszkei határátkelőhelyen, a rendőrség vizet oszt a várakozóknak - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az M1 aktuális csatornának.

Szenti Szabolcs korábban felhívta a figyelmet, hogy már ettől a hétvégétől a forgalom erősödésére számítanak a röszkei határátkelőhelyen, mert a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak.

roszke

A szóvivő vasárnap az M1 aktuális csatornán elmondta: a várakozásnak megfelelően a hétvégén megnövekedett a határon áthaladók száma. Szenti Szabolcs utalt arra, hogy pénteken egy technikai hiba is problémát okozott, ezért nagyobb torlódás alakult ki a határnál, ezért a rendőrök vizet osztottak a hőségben várakozni kényszerülőknek, és ugyanezt bármikor megteszik a nyár folyamán.

Szenti Szabolcs felidézte: az elmúlt évek tapasztalatai szerint június végétől augusztus első feléig várható torlódás a határátkelőhely kilépőoldalán, míg július második felétől egészen augusztus végéig a belépő irányú forgalom lesz erős. A legkritikusabb időszak július utolsó kettő és augusztus első két hete, amikor hétvégéken mindkét irányban jelentős várakozások alakulhatnak ki.

A szóvivő kitért arra is, hogy egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet. Tavaly volt olyan hétvége, amikor több mint 200 ezren keltek át Röszkénél.

Szenti Szabolcs azt mondta: a nagyobb torlódások elkerülése érdekében, ha szükséges, Tompa felé terelik a forgalmat, illetve azt javasolják a közlekedőknek, hogy a tiszaszigeti, vagy az ásotthalmi határátkelőt vegyék igénybe.

A rendőrség mindenkinek azt tanácsolja, hogy indulás előtt tájékozódjon a határ menti helyzetről. Szenti Szabolcs kiemelte: a rendőrség honlapján (www.police.hu) a határinfo rovatban folyamatosan frissítik a határátkelőhelyeken való várakozási időt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com