Humán fejlesztésre fordíthatnak több mint 2,5 milliárd forintot Borsodban

Humán fejlesztési programok megvalósítására több mint 2,5 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat - közölte a vármegyei önkormányzati hivatal az MTI-vel.A fejlesztés célja az aktív részvétel növelése és a társadalmi előítéletek csökkentése a hátrányos helyzetű célcsoportok igényeire szabott programokkal - írták, hozzátéve: a projektben a vármegye önkormányzatai mellett kormányzati, civil és érdekképviseleti szervezetekkel működnek együtt.
    

Kiemelték: a 2,513 milliárd forintos forrás segítségével több mint 1900 programot valósítanak meg, ezekkel összesen 51 280  hátrányos helyzetű embert szeretnének elérni. A pályázat célcsoportjai kiemelten a nők, a mélyszegénységben élők, a romák, a fogyatékossággal élők, a gyermekek és az idősek. Kitértek arra, hogy a humán fejlesztést támogató projektben megtalálhatóak olyan, hátrányos helyzetű csoportoknak szóló közösségi programok is, amelyek támogatják a társadalmi befogadást, a kohéziót, az identitás és a munkaerőpiaci kompetenciák erősítését.


Emellett figyelmet fordítanak az egészséggel kapcsolatos megelőzésre, a szociális alapszolgáltatásokhoz és a gyermekjóléti alapellátásokhoz kapcsolódó szemléletformáló programokra is. A programot Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata a BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-vel és a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetével konzorciumban valósítja meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com