Hungarian Startup University Program: már a legígéretesebb ötletek megvalósításán dolgoznak az egyetemi projektcsapatok

Új szakaszához érkezett a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek első évfolyamában 21 felsőoktatási intézményből közel 2100 hallgató vesz részt - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.Hozzátette: az első gyakorlatorientált egyetemi startup-program célja, hogy a legmagasabb szintű startup-képzés megoldásközpontú gondolkodásra készítse fel a fiatalokat - tájékoztatott szerdai közleményében a minisztérium.

    
A befogadó egyetemek szakterületeiből adódóan a hallgatói csapatok változatos kompetenciákkal rendelkeznek, így a támogatott projektek témái is széles skálán mozognak. A kiválasztott tervek között megtalálhatóak az orvostanhallgatók szakképzés-választását segítő megoldások, a gyermekek fizikai és mentális egészségét támogató, vagy a rossz látási viszonyok közötti közlekedés biztonságosabbá tételét célzó gyártási, automatizálási és robotikai projektek. De találkozhatunk különböző pénzügyi vagy agrárinnovációkkal, a napelemes rendszerek hatékonyabbá tételét célzó ötletekkel is - ismertette a részleteket Schanda Tamás.
    

A HSUP első évfolyamához a 2020/2021-es tanévben 21 egyetemről közel 2100 hallgató csatlakozott. Elképzeléseik megvalósítását a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) ösztöndíja is segíti: egy-egy kiemelkedő hallgatói csapat akár 3 millió forintos keretből gazdálkodhat. A csapatok munkáját ezen felül a kapcsolódó mentorprogram keretében a HSUP céges partnerei is számos felajánlással támogatják. További információ a program honlapján olvasható.
    

Az NKFIH kezdeményezésére és szakmai támogatásával létrejött program legközelebb a több mint hatéves múltra visszatekintő Budapest Startup Safarin mutatkozik be. A konferenciát a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy innovatív online platformon rendezik meg április 21. és 23. között. Az esemény részletes programját a https://budapest.startupsafari.com/ weboldalon érhetik el az érdeklődők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com