HungaroControl: követendő példa Európában a magyar légi navigációs szolgálat által kidolgozott koncepció

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. szerint követendő példa Európában a magyar légi navigációs szolgálat által kidolgozott "free route" (szabad útvonal) koncepció, amelynek lényege, hogy Magyarország légterében a ki- és belépőpontok között a lehető legrövidebb egyeneseken közlekedhetnek a repülőgépek, mivel megszűnt az eddigi bonyolult légiútvonal-rendszer.

hcAz MTI megkeresésére a légiforgalmi szolgálat közölte, a magyar légtérben a nemzetközi és hazai légiközlekedési szabályzásoknak megfelelően, meghatározott útvonal szerint haladhatnak a repülőgépek.

A magyar légtérbe belépő gépek a légitársaságok által előre megválasztott, ám az eddiginél rövidebb, egyenesebb útvonalakon közlekednek. A légtérben egy légi jármű bármilyen tevékenységéhez, így például az útvonal változtatásához továbbra is a légiforgalmi irányító engedélye szükséges.

Az új eljárás lehetővé teszi a légtér be- és kilépőpontja közötti legrövidebb útvonal kiválasztását, míg korábban erre nem mindig volt lehetőség. A pilóták mindig a legrövidebb és leggazdaságosabb útvonalat választják, ezzel a magyar légtérben a most bevezetett szabályoknak köszönhetően a tervezett útvonaltól függően az átrepülő légi járatok mintegy 2-3 percet spórolhatnak.

A free route koncepció bevezetése a HungaroControl közlése szerint nem befolyásolja a gépek navigációját, mivel az útvonalak tervezését eddig is, és ez után is egymást követő pontok beprogramozásával végezték, illetve végzik.

A HungaroControl csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy Európában elsőként eltörölte a magyar légtérben az eddig létező útvonalakat, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát. Az Európai Bizottság rendelete szerint 9 ezer méter felett a "free route" koncepciót minden uniós tagállamnak alkalmaznia kell, legkésőbb 2022. január 1-től.

MTI

Hozzászólások

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

http://ujhazak.com