Húsz körözött embert fogtak el az elmúlt fél évben Ezüsthegyen

A megerősített rendőri jelenlétnek köszönhetően az elmúlt fél évben húsz körözött embert fogtak el az óbuda-békásmegyeri Ezüsthegyen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.Azt írták: fél évvel ezelőtt a rendőrségre több lakossági panasz jutott el olyan bűncselekményekről és szabálysértésekről, amelyeket a Békásmegyer külterületi városrészén üresen álló hétvégi házakba behúzódó emberek követtek el.

A III. kerületi rendőrkapitányság, a BRFK közrendvédelmi főosztálya és a Készenléti Rendőrség megerősítő erői tavaly szeptember 1-jétől idén február 28-áig összesen 658 igazoltatást hajtottak végre a településrészen.

A hat hónap alatt kábítószer birtoklása miatt nyolc embert fogtak el Ezüsthegyen, velük szemben büntetőeljárás indult. Elfogtak továbbá húsz körözött embert, megtaláltak hat, intézetből szökött fiatalt, három embert vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt állítottak elő, két rászorulóhoz pedig biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak - sorolták a megerősített rendőri jelenlét eredményeit.

Hozzátették: tavaly december 17-én olyan kiemelt ellenőrzést tartottak a területen, amelyen egyszerre 65 rendőr vett részt 11 szolgálati kutyával, a Készenléti Rendőrség lovas járőreivel és rendőrségi drónnal, de az akciót polgárőrök, közterület-felügyelők, az önkormányzat és az áramszolgáltató munkatársai is segítették.

A rendőrök valamennyi elhagyatott, romos épületet átvizsgálták és ha egyéb intézkedésre nem volt szükség, távozásra szólították fel az ott jogcím nélkül tartózkodókat.

A területen az egyenruhások megerősített létszámban teljesítenek szolgálatot: a békásmegyeri rendőrőrs, a Készenléti Rendőrség, az Óbudai Polgárőrség és az óbuda-békásmegyeri közterület-felügyelet munkatársai azóta is napi rendszerességgel ellenőrzik az ingatlanokat - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com