Húsz százalékkal többen készítettek tavaly végrendeletet közjegyzőnél

Húsz százalékkal többen készítettek tavaly végrendeletet közjegyzőnél, mint egy évvel korábban, az öröklési szerződések száma ugyanakkor némileg csökkent - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a végrendeleteket tekintve a koronavírus-járvány előtthöz, 2019-hez képest is csaknem 17 százalékos a növekedés. A végintézkedések - elsősorban a végrendeletek, kisebb részben az öröklési szerződések - arányának folyamatos növekedése azzal függ össze, hogy a rendszerváltás óta egyre nagyobb vagyont halmoztak fel az emberek, így egyre inkább van miről rendelkezniük - írták, hozzátéve: a végrendeletek többsége házilag készül, kisebb része jogász - közjegyző vagy ügyvéd - közreműködésével.
    

A végrendelkezők között gyakran vannak, akik nem az első kapcsolatukban élnek, több kapcsolatukból is van gyermekük. Az élettársak a törvény szerint nem örökölnek egymás után, csak ha végintézkedést tesznek - hívták fel rá a figyelmet. Tudatták azt is, hogy az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de egyre gyakoribb a végrendeletek karbantartása is az anyagi vagy családi helyzet megváltozása miatt, mert komoly problémákat okozhat, ha a végrendelet nem a tényleges állapotot tükrözi.
    

A közjegyzők tapasztalata szerint, amennyiben több végrendelet is előkerül a hagyatéki eljárásban, abból szinte mindig vita és pereskedés lesz, ezért azt javasolják, hogy a örökhagyók vonják vissza korábbi végrendeletüket. Kitértek arra is, hogy a 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári törvénykönyv sok más mellett változtatott a kötelesrész számításán is, így az új szabály szerint a kötelesrész már nem a fele, hanem csak a harmada annak az értéknek, amelyet a Polgári törvénykönyv alapján a kötelesrész alapjaként számolnak.
    

A közjegyzők tapasztalatai szerint ezt kevesen tudják, pedig akár több millió forintos különbséget is jelenthet, ezért annak is érdemes átgondolnia a végrendeletét, aki 2014. március 15. előtt írta meg azt - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com