Huszonkilenc buszjáratot érintenének a menetrendi változások Budapesten

Huszonkilenc buszjáratot érintenének a 4-es metró átadása utáni menetrendi pontosítások a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a honlapján tette közzé a tervezett változásokat, amelyekről március közepéig várja az utazók véleményét.

Az elképzelések szerint megszűnne a 107-es, a 153A jelzésű, a 233-as és a 239-es buszjárat.

A tervezett változtatások között szerepel továbbá a 8-as autóbusz vonalának meghosszabbítása Újpalotáig, a Nyírpalota útig, valamint a 178-as útvonalának megváltoztatása, ez utóbbi a Keleti pályaudvar helyett a Deák Ferenc térről indulna és a Lánchídon keresztül érné el a Naphegy teret.
Emellett kisebb útvonal- és megállóhely-módosításokat tervez a BKK.

bkk

A tervezett módosításokat azzal indokolják, hogy a 4-es metró átadása jelentősen átalakította Dél-Budán a közlekedési szokásokat, ugyanakkor részben megmaradtak azok a buszvonalak, amelyek a metróval lényegében párhuzamosak. Az új javaslat célja, hogy még jobb legyen a felszíni kapcsolat a 4-es metróhoz - írták.

Az utasok véleményét a központ március 16-ig várja a honlapján (http://www.bkk.hu/te/m4-felszin/).

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com