Huszonnégy képviselő vette át megbízólevelét

Átvették megbízóleveleiket hétfőn azok a képviselők, akik az április 3-ai országgyűlési választáson országos pártlistáról mandátumot szereztek, de a múlt heti ünnepélyes átadáson nem vettek részt.A Nemzeti Választási Iroda (NVI) és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Alkotmány utcai székházában tartott rendezvényen Téglási András, az NVB elnöke kiemelte: április 3-án az újkori magyar demokrácia történetében kilencedik alkalommal zajlott le az országgyűlési képviselők választása, a Nemzeti Választási Bizottság a törvényi határidőn belül, április 14-én megállapította a választás listás eredményét, ami április 16-án jogerőre emelkedett.
    

Az NVB elnöke gratulált a képviselőknek és munkájukhoz sok sikert kívánt. Nagy Attila, az NVI elnöke ugyancsak jó munkát kívánt a megválasztott képviselőknek. A megbízóleveleket Téglási András, az NVB és Nagy Attila, az NVI elnöke adta át. Az országgyűlési választás jogerős végeredménye szerint Fidesz-KDNP pártszövetség 48, a hatpárti (a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd által alkotott) összefogás 38, míg a Mi Hazánk Mozgalom 6 listás mandátumot szerzett. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata részéről Ritter Imre kedvezményes mandátumra lett jogosult, ő - a 11 nemzetiségi szószólóhoz hasonlóan - még múlt héten szerdán átvette az ünnepségen a megbízólevelét.
    

A Fidesz-KDNP frakciószövetség listáján szereplők közül hétfőn vette át megbízólevelét Nacsa Lőrinc és Halász János. Az ellenzéki összefogás listájáról hétfőn vette át megbízólevelét Jakab Péter, Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Gy. Németh Erzsébet, Sebián-Petrovszki László, Varga Zoltán, Gréczi Zsolt, Kálmán Olga, Dávid Ferenc, Kordás László, Komáromi Zoltán, Hegedüs Andrea, Szabó Rebeka, Zsiga-Kárpát Dániel, Lukács László György, Brenner Koloman, Sas Zoltán, Varga Ferenc, Bencze János, Balassa Péter és Szabó Hajnalka.
    

Ugyancsak hétfőn vette át megbízólevelét  a Mi Hazánk listavezetője, Toroczkai László is. Az országos listáról kiadható mandátumok meghatározásánál az országos listákra leadott voksokat és az egyéni választókerületekben nem hasznosuló, úgynevezett töredékszavazatokat vette figyelembe a Nemzeti Választási Bizottság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com