Hűtlen kezelés miatt elítéltek egy volt nyíregyházi önkormányzati cégvezetőt

Három év börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés és hamis magánokirat felhasználása miatt a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit (NyírVV) Kft. korábbi ügyvezetőjét szerdán, nem jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék. A cégvezető két társát - jogerősen - felfüggesztett börtönnel sújtotta a másodfokú bíróság.Sterné Deák Andrea, a törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, a bíróság enyhítette az elsőrendű vádlottra, B. P.-re első fokon kiszabott négy év börtönbüntetést, emellett a vádlottat felmentette az egy rendbeli hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól.

    
A másodrendű vádlottat, D.

P.-t egy év, a harmadrendűt,  N. J.-t pedig két év börtönre ítélték, e büntetések végrehajtását a szabadságvesztéssel megegyező időtartamra felfüggesztették. A harmadrendű vádlott által vezetett kft.-vel szemben korábban kiszabott pénzbírságot 10 millió forintra mérsékelték. A tényállás szerint a B. P. által vezetett önkormányzati tulajdonú cég feladata volt a többi között Nyíregyházán a földutak karbantartása, az útfelújítási és útstabilizálási munkák elvégzése.


Az ítélethirdetésen elhangzottak szerint nem nyert bizonyítást, hogy az elsőrendű vádlott ügyvezetőként a 2011-ben és 2012-ben megkötött vállalkozói szerződéseknél vagyoni hátrányt okozott a cégnek, és nem állapítható meg az sem, hogy a szerződéskötések során azért tért el a korábbi gyakorlattól, hogy a szokásos díjnál nagyobb összeget tudjon kifizetni vállalkozóknak.
    

A bíróság ugyanakkor megállapította - folytatta Sterné Deák Andrea -, hogy B. P. 2012 szeptemberében ügyvezetőként úgy kötött vállalkozási szerződést N. J.-vel, hogy tudta, az abban foglalt munkákat nem végzi el. A szerződéseket az önkormányzat illetékeseinek nem mutatták be, azok ellenjegyzése nem történt meg, az önkormányzati cég részéről kapcsolattartóként pedig D. P.-t jelölték meg, aki tisztában volt azzal, hogy a szerződéseket nem fogja teljesíteni a harmadrendű vádlott, illetve a cége, mégis vállalta, hogy a kifizetés érdekében aláírja a szükséges okiratokat, teljesítési igazolásokat.
    

N. J. 2012 decemberében állította ki a fiktív számlákat az önkormányzati tulajdonú földutak stabilizációs munkáinak elvégzéséről, majd azokat benyújtotta az elsőrendű vádlott által vezetett cégnek. A vádlott társai a kifizetések jogszerűségének látszata érdekében a teljesítményigazolásokat aláírták, a számlákat pedig kifizették, ezzel 32,8 millió forint kárt okoztak az önkormányzati cégnek - közölte a szóvivő.
    

A döntés a másod- és a harmadrendű vádlott esetében jogerős, az elsőrendű vádlottra kiszabott ítélet ellen az ügyész, a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com