Idegenek személyes adatait felhasználva szereztek meg több száz mobiltelefont

Több mint négyszáz nagy értékű mobiltelefont szerzett meg illetéktelenül egy gyöngyösoroszi társaság, amelynek tagjai ellen többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.Soltész Bálint elmondta: a tettesek a közösségi médiában adománygyűjtéseket szerveztek és így szerezték meg a későbbi áldozatok személyes adatait: lakcímüket, születési időpontjukat, személyi igazolványuk számát. A megszerzett adatokkal egy mobiltelefon-szolgáltató online felületén előfizetői szerződést kötöttek és részletfizetésre nagy értékű készülékeket rendeltek meg, a törlesztőrészleteket azonban nem fizették.

    
A bűncselekménybe bevonták a futárszolgálat sofőrjét is, miután gyanús lett neki a napi több csomag, ami más-más névre érkezett a Gyöngyösorosziban lévő címre. A futárnak minden alkalommal fizettek, hogy a csomagokat átadja. A gyanú szerint a társaság tagjai 2018. július és 2019. február között több mint négyszáz esetben követtek el ezzel a módszerrel bűncselekményt - közölte a szóvivő. A gyanúsítottak kihallgatása után két ember letartóztatását és egy gyanúsított házi őrizetét rendelte el a bíróság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

http://ujhazak.com