Idegenrendészet: meghatározott céllal tartózkodási engedélyt is kérhetnek a harmadik országbeliek

Meghatározott céllal tartózkodási engedélyt is kérhetnek Magyarországon az ukrajnai háború miatt menekülő harmadik országbeli állampolgárok - közölte az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel, kiemelve: mindezekről folyamatos tájékoztatók kerülnek fel az idegenrendészet honlapjára, hogy ezzel is segítsék az Ukrajnából menekülőket.Azt írták: a napokban megjelent kormányrendelet értelmében azok folyamodhatnak menedékes elismerés iránti kérelemért, akik az Ukrajnában folyó fegyveres harcok elől menekülő ukrán állampolgárok, illetve családtagjaik, valamint akiket Ukrajna hontalannak vagy menekültnek ismert el.
    

Azok a nem ukrán, harmadik országbeli állampolgárok, akik szintén az orosz-ukrán konfliktus kitörését követően - 2022. február 24. után - érkeztek Magyarországra és Ukrajnában jogszerűen tartózkodtak, kérhetik hazatérésüket származási országukba, vagy meghatározott céllal kérhetnek tartózkodási engedélyt. A főigazgatóság - mint kiemelték - a társszervekkel az orosz-ukrán háború első napja óta folyamatosan azon dolgozik, hogy segítse az Ukrajnából menekülő emberek utazásának, elhelyezésének és ellátásának megszervezését, és ellássa őket a szükséges okmányokkal, annak érdekében, hogy Magyarországon történő tartózkodásuk jogszerű legyen.
    

A csütörtök déli adatok alapján eddig 1677-en kérelmeztek Magyarországon menedékeskénti elismerést - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com