Idén a tavalyihoz hasonló jó évre számít a Bahart

A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI megkeresésére.Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél. A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál. A mentrendi hajózás utasforgalma 4,4 százalékkal, a séta- és a programhajók iránti kereslet 17,6 százalékkal emelkedett.
    

Elmondta: a társaság 10 kikötője évek óta teljes kihasználtsággal üzemel, az ebből fakadó bevétel a tavalyi 6-7 százalékos áremelésnek megfelelően nőtt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kikötőket folyamatosan fejlesztik - tette hozzá. A társaság vízépítő ágazata ugyancsak rekordot döntött, 450 millió forintot meghaladó árbevételt ért el. A legnagyobb balatoni vízépítő flottával rendelkező cég főként kikötőépítési és kotrási munkákra kap külső megrendeléseket - mondta a vezérigazgató.
   

Veigl Gábor kitért arra is, hogy optimisták a forgalmi becsléseik 2023-ra, kiindulva a jelenleg is közlekedő komp kiemelkedő forgalmából, a megnövekedett rendezvények számából, valamint a programhajó iránti igényekből. Ismertette azt is, hogy a hagyományoknak megfelelően húsvét nagyszombatján induló személyhajózás menetrendje kis mértékben változik. Elsősorban a programhajózás további fejlesztése az idei cél.
    

A Bahart évente mintegy 600-700 millió forintos önerőt tud fejlesztésekre fordítani a vezérigazgató tájékoztatása szerint. Ennek keretében tervezik a szántódi és a tihanyi kompkikötők, valamint a fonyódi, a badacsonyi, a balatonlellei, a siófoki és a balatonfüredi kikötők fejlesztését. A siófoki telephely, valamint a kikötők megnövekedett energiaköltségeinek ellensúlyozására energiahatékonysági stratégiával készülnek. A középtávú tervek között szerepel a telephely teljes megújítása is - mondta a cégvezető.
    

Az állami tőkeemelésnek köszönhetően - korábbi híradások szerint 5,7 milliárd forintból - építtetett két új kompról és két új katamaránról Veigl Gábor elmondta, ezek elkészültek a komáromi hajógyárban. A vízrebocsátásuk és üzempróbájuk is megtörtént. A Sió-csatorna hajózhatóvá válásától függ, hogy mikor juthatnak el a Balatonra. Bíznak abban, hogy hamarosan rendeződik a Balaton vízállása - fogalmazott.
    

A legutóbbi közgyűlés által elfogadott, 2023-as üzleti terv infláció alatti átlagos áremelésekről is szól. Az egész évben közlekedő kompon a személy- és kerékpárszállítás árai nem változtak, az egyéb járművek átviteléért 13-17 százalékkal többet kell fizetni, mint tavaly.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com