Idén csaknem 16 ezer gyermek jut el vándortáborba

Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság támogatásával az idén csaknem 16 ezer gyermek jut el vándortáborozni, ami jelenthet erdei túrákat, kerékpáros kirándulásokat, kenus kalandokat és zarándokként szerzett élményeket is - közölte az államtitkárság hétfőn az MTI-vel.Közleményük szerint a táborok június közepe óta zajlanak, a nyárra tervezett létszám mintegy fele már el is jutott a táborokba. Több mint 700 turnusban táborozhatnak a gyerekek, 12 erdei, 12 vízi, 13 bringás és 4 zarándokútvonal épült ki, így az országban szinte bárhol lehet vándortáborozókkal találkozni - tették hozzá.

A szervezők - az Országos Erdészeti Egyesület, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája - foglalják le a szállásokat és biztosítják az étkezést is - írták.

Hangsúlyozták, hogy az állami támogatásnak köszönhetően a diákok kedvező áron, 49 ezer forintért juthatnak el egy hétre táborozni, ami a szállás, az étkezés és a programok mellett a felszerelést (kerékpár, sisak, kenu, lapát) is tartalmazza.

Az államtitkárság külön figyelt arra, hogy a nehezebb helyzetben lévő diákok is megismerjék a vándortáborozás szépségeit, ezért a fogyatékossággal élő, valamint a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek féláron járhatják be Magyarország egy-egy részét - közölték.

A közleményben idézték Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkárt, aki elmondta: "valószínűleg még soha nem volt ekkora szükség arra, hogy gyermekeink a természetben mozogjanak és a virtuális világ helyett valódi élményekhez jussanak. Az egyhetes táborokban a gyerekek naponta, kétnaponta máshol szállnak meg. Gyalogolnak különböző távokat, eveznek 70-150 vagy bicikliznek 200-300 kilométert, megküzdenek az időjárással, a távolsággal, elfáradnak, megismerik a teljesítmény örömét, sokan kitolják teljesítőképességük határait. Mindeközben a képernyő nézegetése helyett közösségben vannak, beszélgetnek, tábortűznél énekelnek".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

http://ujhazak.com