Idén is folytatja a nehéz helyzetben lévő egyszülősök és nagycsaládosok térítésmentes nyaraltatását a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.A rászorulók üdültetésének megszervezésében - a tavalyi évhez hasonlóan - ezúttal is részt vesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Egyszülős Központ.

    
A társaság MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint tavaly nyáron csaknem 600, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsalád nyaralhatott a Mészáros Csoport jóvoltából. A program sikerén felbuzdulva idén is lehetősége nyílik a rászorulóknak a térítésmentes üdülésre. Változás a tavalyi évhez képest, hogy idén már három generáció: gyermekek, szülők és nagyszülők együtt vehetnek részt a nyaraláson.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A koronavírus miatti biztonsági óvintézkedések miatt ugyanis a családok kerülték a személyes kapcsolatot az idősebb korosztállyal, a nagyszülőkkel együtt töltött nyaralás lehetőségének megteremtésével a személyes jelenlétük okozta űr betöltésére nyílik lehetőség a családok számára - írták.
   

Az érintettek a gyulai Hunguest Hotel Erkelben és a Balatontourist balatonfüredi és révfülöpi kempingjeinek mobil- és üdülőházaiban pihenhetnek. A július elsejétől augusztus végéig tartó időszakban mintegy 3200 családos nyaralhat 6 napos turnusokban, félpanziós ellátással. Az üdültetés 200 millió forintos költségét a Mészáros Csoport állja.
    

A program sikeres lebonyolítása érdekében a Mészáros Csoport idén is együttműködési megállapodást kötött a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) és az Egyszülős Központtal. A szálláshelyekre a két szervezet honlapján közzétett űrlap beküldésével lehet jelentkezni. Mindkét közhasznú szervezet egy jelképes, 1000 forintos hozzájárulást kér családonként az üdültetésben részt vevőktől.
    

A szálláshelyeket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a felnőtt korúak kizárólag védettségi igazolvánnyal vehetik igénybe. A közlemény idézi Tóth Krisztinát, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatóját: "nagyon nagy népszerűségnek örvendett már tavaly is a Mészáros Csoport üdültetési felajánlása az egyszülős és nagycsaládosok körében, és örömmel támogattuk azt a kezdeményezést, hogy idén a nagyszülők is a családdal tarthassanak a nyaraláson. Egy közös családi üdülés elsősorban a lelkeket gyógyítja, amire most különösen nagy igény mutatkozik a Covid-járvány miatti több hónapos bezártság után" - fejtette ki a Tóth Krisztina.
    

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a jótékony felajánlás kapcsán elmondta: "számtalan pozitív visszajelzés mutatja, hogy valamennyi nagycsaládos számára feledhetetlen élményt jelentett tavaly a Mészáros Csoport által támogatott nyaralás. Olyan családok vehettek benne részt, akik közül sokan már évek, évtizedek óta nem tudtak elmenni közösen nyaralni, így ez az élmény sok gyermeknél bizony egy életre szólt.


A nagycsaládokban nevelkedik a gyermekek több mint negyede, amely sem anyagilag, sem fizikálisan nem könnyű, így különösen jól esik, hogy a pandémiát követően, ismét, jó barátként számíthatunk a Mészáros Csoport támogatására. Aki nem láthatta szüleit, akik nem láthatták nagyszüleiket vagy épp unokáikat, azok számára pedig felemelő lehetőség, hogy idén együtt nyaralhatnak. A félpanzióért is hálásak vagyunk, minden anyuka érti, hogy ez mennyire megkönnyíti a nyaralást, hiszen így ő is pihenni tud" - tette hozzá a NOE elnöke.
    

Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője a július 1-jén induló üdülési program kapcsán a közleményben úgy fogalmazott: "sok száz egyszülős családnak jelentette az egyetlen - és nem ritkán az első - családi nyaralást a tavalyi lehetőség, amelyet a Mészáros Csoport ajánlott fel. Pillanatok alatt teltek be a helyek és a részt vevő családok nagy élményekkel, kipihenve jöttek haza a nyaralás végén.


A járványhelyzet különösen súlyosan érintette az egyszülős családokat mind gyakorlati szempontból, mind pedig pszichésen. Ezért most mind a szülőknek, mind pedig a gyerekeknek nagy szükségük van a feltöltődésre, az élményekre, egy igazi felhőtlen nyaralásra, amelyet segítség nélkül nem tudnának megvalósítani".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com