Idén is lesz Protestáns sokadalom a budai Várban

Protestáns sokadalom címen idén is szervez az államalapítás ünnepe alkalmából kulturális, hitéleti, gasztronómiai rendezvénysorozatot a református, az evangélikus, a baptista és a metodista egyház a budai Várban - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.Azt írták: az idén harmadik alkalommal megrendezett programsorozat az államalapítás előestéjén kezdődik. A Bécsi kapu téri evangélikus templomban augusztus 19-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) ünnepi istentiszteletén Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke hirdet igét. Augusztus 20-án könnyű- és klasszikus zenei koncertek, előadások, gyermekprogramok és kirakodóvásár is lesz a budai Várban, összesen három helyszínen.

A Kapisztrán téren fellépnek mások mellett Gryllus Dániel és zenésztársai, a HolddalaNap és a BorzsaVári Zenekar, de a gospelt és Szabó Lőrinc verseit kedvelők sem fognak unatkozni. A gyermekfoglalkozásnak a Bécsi kapu téri templom ad otthont, itt a legkisebbek interaktív foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a templom kincseivel - olvasható a közleményben.

A klasszikus zene kedvelői sem maradnak program nélkül: kórustalálkozó és orgonamaraton segít megismerni a szervező felkezetek egyházzenei sokoldalúságát - írták.

A zenei programok mellett kiállítás és pódiumbeszélgetések is várják az érdeklődőket. Az Országos Levéltár épületében "Egyedül az Írás" címmel időszakos egyháztörténeti tárlat várja a közönséget, a keresztasztal-beszélgetések pedig a legégetőbb témákat érintik: a klímavédelmet, a Z generáció kihívásait és az egyház jövőjét - tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com