Idén is meghirdették a Stádium díjat

Az idén is meghirdette a Stádium díjat a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap - jelentették be a szervezők szerdán, budapesti sajtótájékoztatójukon. Széchenyi Tímea, az alapítvány elnöke elmondta, hogy a díj Széchenyi István szellemi, kulturális és társadalmi felelősségvállalását hivatott tovább vinni. Az elismerés a Kárpát-medencében működő, magyar anyanyelvű általános iskolák és középiskolák diákságának szavazatai alapján adományozható azoknak, akik a közéletben, a tudomány vagy a művészet területén Széchenyi István szellemiségével összefüggésbe hozható, jelentős tevékenységet végeztek - ismertette.
    

Hozzátette, hogy a díj adományozására is a diákok tehetnek javaslatot, és minden iskola annyi jelöltet állíthat, amennyiért kampányolni tud. A jelölteket bemutató írásokat, interjúkat, kisfilmeket, kortesbeszédeket az alapítvány megjelenteti a honlapján valamint a Stádium online magazinban. "Ti vagytok a Széchenyi-örökség őrzői" - üzente a fiataloknak Széchenyi Tímea, és arra buzdította a diákokat, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
    

Az iskolák regisztrációjára és a jelöltállításre szeptember 15-ig van lehetőség, a szavazást szeptember 21-én, Széchenyi István születésének évfordulóján indítják el - mondta. Hozzátette, hogy a szavazás október 31-ig tart, a díjakat pedig november 15-én adják át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Fazekas István, a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap főszerkesztője elmondta, a díjat 2018-ban alapították azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében élő magyar ifjúságban tudatosítsák az egy nemzethez való tartozás érzését.
   

Fontos, hogy a fiatalok a nemzeti és a keresztény értékrend mentén tudjanak gondolkodni, mert ezek az értékek tartották meg a magyarságot és Európát - emelte ki. Megjegyezte, a díjjal a diákokat arra ösztönzik, hogy vegyék figyelembe azokat a történelmi értékeket, amelyek a jelenben is megtartó erők lehetnek. Közölte, hogy augusztus 26-28-án megrendezik a határon túli fiatalok számára a Stádium tábort, amelynek az Erdélyi Gyülekezet ad otthont a budapesti Reménység Szigetén. Arra is kitért, hogy az idén szeretnék megújítani a fiataloknak szóló, online Stádium magazint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com