Idén is tízezer élelmiszercsomagot adományoz rászorulóknak a Mészáros Csoport

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tízezer élelmiszercsomagot adományoz rászorulóknak a Mészáros Csoport a karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítványon keresztül - jelentette be az alapítvány főtitkára a Magyar Vöröskereszttel közös pénteki sajtótájékoztatóján.Tóth Krisztina rámutatott, hogy a kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére biztosítani tudják tízezer család és idős ember számára a cégcsoport termékeiből összeállított élelmiszercsomagot. Eddig évente 50 millió forintot fordítottak az élelmiszercsomagokra, az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt idén ez eléri a 100 millió forintot - fűzte hozzá.
    

A főtitkár közölte, hogy a Mészáros Csoporthoz tartozó cégek több mint 100 dolgozója vállalta a több mint 40 tonnányi élelmiszer dobozolását, amelyeket a cégcsoporthoz tartozó Gallicoop Zrt. kamionjai juttatják el a Magyar Vöröskereszt regionális központjaiba, ahonnan a szervezet önkéntesei viszik el az adományokat a rászorulóknak.     


Kardos István a Magyar Vöröskereszt főigazgatója arról beszélt, hogy az orosz-ukrán háború miatt sok feladatuk van egész évben, ezért különösen fontosnak nevezte a hazai rászorulókat megsegítő karitatív akciót. A válsághelyzetben igyekeznek a menekültek ellátásán kívül a nélkülöző magyar családokon, időseken, vagy bármilyen okból szociálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő embereken is segíteni - tette hozzá.
    

A főigazgató közölte, hogy öt regionális központjukba jutnak el a csomagok, ahonnan munkatársai személyesen viszik el főként nagycsaládosoknak és egyedülálló, idős embereknek. A sajtóanyag szerint a csomagokban az alapvető élelmiszereken túl olyan termékek is helyet kaptak, amelyek ritkábban kerülhetnek a szegénységben élők asztalára: többek között pulyka húsáru, sajt, friss tojás, méz és karácsonyi keksz is részét képezi az adománynak.
    

A Pro Filii Alapítványt a Mészáros Csoport azzal a szándékkal hívta életre 2021-ben, hogy az elmúlt években tanúsított társadalmi felelősségvállalását elsősorban a gyermekek és családjaik számára is tervezhetőbbé, a segítségnyújtást pedig hatékonyabbá tegye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com