Idén már csaknem 450 alkalommal riasztották a honvédségi tűzszerészeket

Idén már csaknem 450 alkalommal riasztották a Magyar Honvédség tűzszerészeit - számolt be az ezred kedden a Facebook-oldalán.Azt írták, hogy csak márciusban 219 bejelentést kaptak. Jellemzően második világháborús robbanóeszközök miatt kellett intézkedniük, 36 esetben azonnal. Az alakulat tűzszerészei 376, "jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet kezeltek", azok össztömege meghaladta a fél tonnát - emelték ki.
    

A tűzszerész ezred néhány érdekes esetről is beszámolt. Budapest II. kerületében, egy Bem József utcai építkezésen például több mint 120, második világháborús robbanóeszköz került elő egy 13 méter mélységben lévő meddő kútgyűrűből. A veszélyes eszközöket feltehetően Budapest ostroma során vagy azt követően dobhatták a kiszáradt kútba. Sokat közülük eredeti ládáikból emelték ki a katonák.
    

A Pest megyei Abony külterületén szemétszedési akció során találtak egy feltételezett robbanóeszközt. A helyszínen megállapították, hogy egy második világháborús eredetű, szovjet gyártmányú, 82 milliméteres aknavetőgránát került elő az illegálisan lerakott hulladék aljáról. Szintén szemétszedő akció során egy illegálisan lerakott hulladékhalom aljáról került elő második világháborús, 50 milliméteres aknavetőgránát a Mecsekben, a Mandulás kempinghez közeli erdős területen.
    

A Pátkai Víztározó iszapjában horgászok bukkantak rá egy második világháborús eredetű, 7,5 centiméteres, német gyártmányú páncéltörő gránátra - olvasható a honvédség tűzszerész ezredének bejegyzésében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com