Idén nyáron is rendeznek terápiás táborokat Fóton

A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is megszervezi komplex terápiás táborait a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek.horseAz Éljünk egészségesen mottójú, június 27. és július 1.

között zajló táborban a lovasterápiás foglalkozások mellett kiemelt szerepet kap az egészséges táplálkozás és az egészséges életmód, valamint képzett szakemberek, gyógytornászok, szomatopedagógusok, gyógytestnevelők tartanak mozgásos foglalkozásokat - közölte a Gyermekmentő Szolgálat az MTI-vel.

Pszichés zavarokkal küzdő kamaszok vesznek részt a július 4-től 8-ig tartó táborban, ahol a szervezők a sportolást mint eszmét szeretnék bemutatni a gyerekeknek, visszamenni az időben az ókori, majd az újkori olimpiák kezdetéhez.

A hét másik célja, hogy a gyerekek megtapasztalhassák, nekik is van lehetőségük a saját személyiségükhöz illő sportágat űzni. A sportfoglalkozásokon kívül többek között lehetőség nyílik korabeli sporteszközök készítésére (kard, diszkosz) és a korabeli versenyszámokra való felkészülésre (diszkoszvetés, fogatverseny, íjászat).

A harmadik tábor programja egy mese történetébe ágyazódik, így július 11. és 15. között a gyerekeknek számos próbatételt kell kiállniuk. Ezek egyrészt mozgásos feladatok, másrészt a térbeli tájékozódást, megfigyelést, cselekvéstervezést, vizuális és akusztikus észlelést fejlesztő játékok, gyakorlatok lóháton vagy a földön.

A tábor utolsó napján a gyerekek mini színielőadásban foglalják össze a hét eseményeit és a mese főbb fordulópontjait. A július 18. és 22. között tartó táborban az orientációs képességek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt a lovasterápiás élményeken keresztül, így a programban szerepel egyebek mellett a lovaglás akadálypályán, ló vezetése előre felépített pályán és meghatározott útvonal alapján.

Június 18-án Litkey Farkas vitorlázó világbajnok felajánlásának köszönhetően a fóti Lovasterápiás Központ 20 lovasa részt vesz a balatonkenesei Pharma Kupa Doktor Regatta 2016. Vitorlás Verseny gyermekprogramjain és balatoni vitorlázáson is. A táborok a MOL Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító program támogatásával valósulnak meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com