A jövő hét közepén átmenetileg esősebbre fordul az időjárás

A jövő hét elején még száraz napos idő várható, a maximumok többfelé 30 Celsius-fok körül alakulnak, szerdán, augusztus 20-án többfelé várható zápor, zivatar, a hétvégére viszont ismét visszatér a napos, meleg idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

szélHétfőn túlnyomóan derült, száraz idő várható, de napközben többfelé megélénkül, nyugaton helyenként meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-15, a legmagasabb többnyire 24-27 fok között alakul.

Kedden az ország délkeleti, déli kétharmadán még gyengén felhős, napos, száraz idő ígérkezik. Északnyugaton, északon viszont egyre több lesz a gomolyfelhő, s délután inkább még csak a határvidéken, estétől nagyjából a Szombathely-Budapest-Miskolc vonaltól északra már több helyen valószínű zápor, zivatar. A szél megélénkül, zivatarban megerősödik. A leghidegebb órákban 10-15 fok lehet. Nappal 24-29 fokig melegszik a levegő.

Szerdán, augusztus 20-án az ország északi, északnyugati felén sok felhő lesz az égen, inkább csak rövid időszakokra süthet ki a nap. Délutántól délebbre is egyre többfelé erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet. Többfelé várható zápor, zivatar, legkésőbb az Alföldön. Elsősorban a Dunántúlon megerősödhet a légmozgás, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 13-19 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25-30 fok között alakul, de északnyugaton ennél hűvösebb lesz.

Csütörtökön is többfelé várható záporeső, helyenként zivatar. A szél élénk, helyenként erős is lehet. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 13 és 18 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton, nyugaton 20, délkeleten 26 fok körül alakul.

Pénteken napos idő várható, legfeljebb elvétve fordulhat elő záporeső. A minimumhőmérséklet 8-14 fok között, a maximumhőmérséklet 22-26 fok között alakul.

Szombaton és vasárnap is napos idő várható, de helyenként még előfordulhat záporeső. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet mindkét nap 10-15 fok között valószínű. Szombaton napközben 22-26 fok között alakulnak a maximumok. Vasárnap 23-27 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com