A közútkezelő is a veszélyes időjárási körülményekre figyelmeztet

Ónos eső, hófúvás és intenzív havazás is nehezítheti a közlekedést számos megyében - hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-hez péntek reggel eljuttatott közleményében.

logo-magyar-kozut-nonprofit-zrtAz Útinform szolgálat összesítése alapján a látási viszonyok mindenhol jók, csak Zalaegerszeg, Paks és Szekszárd környékén párás a levegő. Az elmúlt órákban az északnyugati országrészt leszámítva sokfelé megerősödött a szél.

Az autópályák és főutak burkolata túlnyomórészt száraz, a csapadékos területeken vizes, sónedves az úthálózat. Somogy és Zala megye déli területein a mellékutakon egyelőre téliesebbek az útviszonyok, Kiskőrös tájékán pedig az ónos eső miatt számíthatnak az autósok síkos útszakaszokra.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. már csütörtökön gondoskodott arról, hogy az intenzív havazásban és hófúvásokban érintett megyékbe szükség esetén nagyteljesítményű munkagépeket csoportosítsanak át - áll a közleményben.

A munkákat ütemezetten végezik, azaz első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, végül az alacsony forgalmú, kisebb településeket összekötő mellékutakon és bekötőutakon avatkoznak be. A közútkezelő azt kéri, hogy az érintett megyékben közlekedők utazás előtt minden esetben tájékozódjanak weboldalukon vagy a diszpécsereknél.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek éjfélig szóló veszélyjelzése szerint Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében is lehet gyenge ónos eső.

Emellett több megyében havazásra és hófúvásra figyelmeztetnek. Havazás miatt Baranya megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Baranya, Somogy és Zala megyére hófúvás miatt érvényes másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken arra is készülni kell, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emel.

A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön a kora délelőtti órákban többfelé várható gyenge, időnként közepes intenzitású ónos eső, amelyet fokozatosan mindenütt havazás vált fel. Péntek éjfélig 5 centimétert meghaladó mennyiségű hó Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében valószínű, de Baranya megyében, illetve Somogy és Zala megye déli határán 15-20 centiméternél is több friss hó hullhat. Az említett területeken nagy mennyiségű vizes, tapadó hóra kell felkészülni.

Emellett az erős, sőt időnként viharossá fokozódó szél elsősorban a délnyugati megyékben okoz hófúvást, de kisebb hóátfúvásra a vastag hóval fedett Bakonyban és helyenként az északkeleti megyékben is lehet számítani - tették hozzá.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com