Árvíz - Magyar mentőcsoport indult Szerbiába

Elindult Magyarország hivatásos mentőalakulatának (HUNOR) egy csoportja szombaton délelőtt Budapestről, hogy a szerbiai árvízi mentést segítse.

A csoport az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete elől indult útnak. A helyszínen Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató újságíróknak elmondta: a szerb segítségkérésre a magyar kormány haladéktalanul válaszolt. A HUNOR 26 emberrel, hat csónakkal, egy mentőhelikopterrel és hét gépjárművel csatlakozik a szerb árvízi alakulatokhoz. Magyarország ezen felül további erőket: helikoptert, homokzsákokat és egyéb eszközöket is felajánlott, de erre Szerbia egyelőre nem tartott igényt - mondta a főigazgató.
Rade Drabac szerb nagykövet megköszönte a magyar kormány segítségét, kiemelve: Szerbiában még soha nem volt ilyen mértékű árvíz.

hunor_mentocsoport_jelveny_Elmondta: van olyan 100 ezer lakosú város - Obrenovac - amely gyakorlatilag teljesen víz alatt van. Sok más település, Nyugat- és Közép-Szerbiában is víz alatt áll. Sokan menekülnek a vízzel elárasztott településekről - tette hozzá a nagykövet. Jelezte: több folyón - köztük a Száván - további árhullámok várhatók. A szerb nagykövet úgy vélte, hónapokba telik majd a helyreállítás. Rade Drabac leszögezte: ha Magyarországnak szüksége lesz rá, Szerbia is segíteni fog majd.

A magyar kormány által küldött helikopter Belgrád térségében, a mentőcsoport többi eszközével Obrenovac, Ub, Lazarevac, Sabac és Loznica térségében segítik majd a mentést. Bakondi György emlékeztetett arra, hogy a magyar katasztrófavédelmi erők a közelmúlt árvízi helyzeteiben is számos küldetést teljesítettek. Az elmúlt egy évben segítséget nyújtottak Bulgáriának, Szlovéniának, Horvátországnak. Hangsúlyozta, az ENSZ minősítéssel rendelkező alakulat, a HUNOR most fontos kiküldetésre indul Szerbiába, és ehhez sok sikert kívánt.

forrás:MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com