Árvíz - OKF: eddig hatvan településen kellett védekezni

Árvíz és helyi vízkárok miatt eddig az ország hatvan településén kellett védekezni. Továbbra is Zala megyében a legnehezebb a helyzet, ott a szomszédos Somogy megyéből és a fővárosból érkezett tűzoltóegységek segítik a helyiek munkáját - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap délben az MTI-vel.

tűzoltóságA legfrissebb összesítés szerint Zala megyében tizenöt, Vas megyében huszonhat, Veszprém megyében egy, Győr-Moson-Sopron és Somogy megyében hét-hét, Baranyában pedig négy településen kellett embereket és vagyontárgyakat védeni a víztől.

Zala (Lenti, Murarátka, Nemesnép), Somogy (Siófok), Vas (Csákánydoroszló) és Győr-Moson-Sopron (Kunsziget) megyében hat településről összesen 168 embert kellett kitelepíteni, további négy embert kimenteni. A lakosság számára négy befogadóhelyet nyitottak meg, ezeken huszonnégyen tartózkodnak.

Zala megyében továbbra is négy elzárt település van: Bödeháza, Szijártóháza, Zalaszombatfa és Gáborjánháza. Baranya megyében Alsómocsoládot nem lehet megközelíteni.

A védekezési munkálatokban országosan több mint kétezer ember vett részt, köztük önkéntes mentőszervezetek, valamint önkéntes tűzoltó egyesületek tagjai - tették hozzá.

Az OKF azt írta: hétfő délutánig továbbra is több helyen várható jelentős mennyiségű csapadék az országban. Átlagosan 15-35 milliméter közötti csapadék hullhat. A legnagyobb mennyiség a középső országrész déli felében valószínű.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com