Árvíz - OVF: csaknem 100 kilométerrel rövidebb szakaszon van készültség

A magyarországi folyókon előző naphoz képest csaknem 100 kilométerrel rövidebb szakaszon van árvízvédelmi készültség. Hét vízügyi igazgatóság területén 20 szakaszon viszont belvízvédelmi készültséget tartanak fent - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.

Hétfőn még 263 kilométeren védekeztek, keddi jelentésük szerint viszont már csak 164 kilométeren van árvízvédelmi készültség. Ebből harmadfokú a készültség több mint 98 kilométeren a Hernád és a Lajta mentén. A Répce árapasztón másodfok, a Duna Szigetközi szakaszán, a Dunán és a Marcalon elsőfokú készültség mellett védekeznek.
Az elmúlt héten kialakult árhullám a Dunán jelenleg Adony térségében tetőzik elsőfokú készültség szintje alatti vízállással. Az árhullám tetőzése a lejjebbi szakaszokon sem haladja meg ezt a szintet. A Hernádon Gesztelynél várhatóan csütörtök hajnalig harmadfokú készültség szintje fölött marad a vízállás.

Árvíz Vas megyébenFelidézték, hogy a Lajtán lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására jelentős árhullám vonul le. Emiatt a mezőgazdasági károk elkerülése érdekében a védvonalak ideiglenes erősítésével, szükségtározás nélkül biztosítják Mosonmagyaróvár biztonságát a vízügyi szakemberek. Az OVF azt írta: az elmúlt időszakban a Duna vízgyűjtőjének időjárását meghatározó ciklon teljesen elhagyta a Duna vízgyűjtőjét. Az elmúlt 24 órában még helyenként előfordult eső, de területi átlagban sehol hullott számottevő csapadékmennyiség. A legfrissebb előrejelzések alapján az elkövetkező napokban egyre melegebb, többnyire száraz levegő érkezik a Kárpát-medencébe. A Duna vízgyűjtőterületén a következő három napban sehol sem várható jelentős csapadék. A vízügyi jelentésben kitértek arra is, jelenleg hét vízügyi igazgatóság területén 14 szakaszon van érvényben elsőfokú, 6 szakaszon pedig másodfokú belvízvédelmi készültség. Az elöntött terület nagysága csaknem 1900 hektár, amiből mintegy 300 hektár vetés és szántó.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com