Árvíz - Túllépte eddigi legmagasabb vízállását a Principális-csatorna Nagykanizsánál

Csütörtök éjszaka túllépte eddigi legnagyobb vízállását a Principális-csatorna Nagykanizsánál, ahol péntek reggel 251 centimétert mutatott a vízmérce.

pnA Vízügyi Főigazgatóság honlapjának adatai szerint csütörtök éjszaka érte el az addigi rekordot, az 1993-ban mért 248 centimétert, és a csatorna vízszintje reggelig tovább emelkedett. Továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség mellett folyik a védekezés.

Tóth Ferenc, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: szerdán már 3000 homokzsákból 300 méter hosszan építettek ki mintegy 50 ember részvételével nyúlgátat a kiskanizsai városrészben veszélyeztetett ingatlanok védelmére.

A katasztrófavédelem irányítása mellett, a vízügyi igazgatóság, a nagykanizsai önkormányzat, a járási hivatal helyi védelmi bizottsága, illetve önkéntesek és közmunkások bevonásával az itt lévő mintegy száz családi ház védelme érdekében csütörtökön újabb, ugyancsak 3000 homokzsák felhasználásával egy második védelmi vonalat is elkészítettek.

Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek pénteken elmondta: tovább folytatják a gátak emelését és megerősítését a kiskanizsai városrészben. Újabb sorral erősítik meg azokat a részeket, ahol a víz átszivárgott a kiskertek felé, miközben szivattyúkkal is folyamatosan emelik át a csatornába a felgyülemlett vízmennyiséget.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com