Belvíz – Csökkent az elöntött terület nagysága az Alsó-Tisza vidékén
Több ezer hektárral, 37 350 hektárra csökkent az elöntött terület nagysága az Alsó-Tisza vidékén, ebből 20 800 hektár vetés vagy szántó – tájékoztatta Kozák Péter védelemvezető hétfőn az MTI-t.
A szakember közölte, hogy a legnagyobb az elöntött terület Csongrád megyében, ahol 28 700 hektár van víz alatt.
Az elöntések csökkenése a kedvező időjárási körülmények mellett a szivattyúzásnak és más belvízvédelmi intézkedéseknek köszönhető. Ez a folyamat azonban a talaj telítettsége miatt lassú lesz, mivel a téli időszakban sem a párolgás, sem a növényzet nem segíti a belvizes helyzet javulását.
A nyolc belvízvédelmi szakaszon 71 szivattyútelep üzemel, mintegy negyedük még mindig egész nap, az egy nap alatt a főgyűjtőkbe átemelt víz mennyisége 900 ezer köbméternyi volt – tudatta a védelemvezető.
A védekezésben az igazgatóság 138 munkatársa vesz részt, folyamatosan ellenőrzik a védműveket, a gépészek biztosítják a szivattyútelepek folyamatos működését, több helyen kézzel távolítják el a csatornákból a feltorlódott uszadékot.
Az igazgatósághoz érkezett adatok szerint kilenc településen másod-, nyolc településen pedig elsőfokú belvízvédelmi készültség van.
MTI

Hozzászólások