Elindította mobileszközös alkalmazását a meteorológiai szolgálat

Meteora néven elindította mobileszközökre kifejlesztett alkalmazását az Országos Meteorológiai Szolgálat - jelentette be Radics Kornélia főigazgató kedden Budapesten.

Kiemelte: az elmúlt hétvégén - amikor az ország nagy részén ónos eső veszélyeztette a közlekedést - is beigazolódott, vannak olyan időjárási helyzetek, amikor fontos az emberek pontos és időben történő tájékoztatása. A meteorológiai szolgálatnak hosszú idők óta a legfontosabb, hogy az emberek élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében a veszélyes időjárási jelenségeket időben előre jelezzék. Ennek érdekében indították el most mobileszközökön futtatható alkalmazásukat is, amely folyamatosan aktuálisan tájékoztat a várható veszélyes időjárási jelenségekről.
Tölgyesi László, az informatikai és módszertani főosztály vezetője bemutatta, hogy az alkalmazás a hétvégi ónos eső idején hogyan jelölte az adott helyre vonatkozó piros figyelmeztetést és riasztást, valamint a várható csapadékot.

mobilMint mondta, a Meteora alkalmazás egy mobileszközökön futtatható óra, amely egyben időjárási információt is szolgáltat. A program használja a mobileszköz helymeghatározó és internetes adatelérési lehetőségeit, így a cellainformációk alapján meghatározza a használó helyzetét, és az adatkapcsolaton keresztül automatikusan letölti az Országos Meteorológiai Szolgálat számítógépéről az aktuális helyi riasztásokat, előrejelzéseket. Bekapcsolható egy mozgáskövetés funkció is, így arra a térségre is előre jelzi a veszélyes időjárási helyzetet, ahová éppen tart a felhasználó. Emellett más térségek időjárási viszonyait is meg lehet nézni a Meteora térképes nézetén.

Az óra telepítésével automatikusan működésbe lép a riasztási funkció. A mobileszköz helyzete alapján folyamatosan frissül az aktuális, hivatalos riasztás, amit az óra karimáján jelez. Emellett saját riasztás is beállítható egy időjárási jelenségre vagy egy küszöbértéket átlépő hőmérsékletre, csapadékra, illetve széllökésre, amit narancssárga óramutató jelez. A veszélyhelyzetek mellett a várható csapadékot is automatikusan jelzi az óra számlapja, a nyári szezonban a tavi viharjelzést is megjeleníti. A Meteora az aktuális (saját) riasztásról, tavi viharjelzésről és figyelmeztető előrejelzésről értesítőt is küld a telefonra - mondta Tölgyesi László, hozzátéve: a program androidos okostelefonra, valamint táblagépre, okosórára is telepíthető.

Mint mondta, mivel a magyarországi okostelefonok 65 százaléka androidos, ezért először ezen a rendszeren indították el a fejlesztést, de tervezik a Meteora iOs és Windows Phone operációs rendszerekre optimalizált változatát is. Fodor Zoltán, a repülésmeteorológiai és veszélyjelző osztály vezetője az MTI-nek azt mondta: az előrejelzésnek vannak korlátai, így soha nem lehet százszázalékos, de hozzátette: az elmúlt évtizedben rohamosan fejlődött a meteorológiai előrejelzés és fejlődni is fog. Utalt rá, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzési rendszere 2006 februárjában indult el, s azóta többször változott. Jelenleg kétlépcsős veszélyjelzési rendszert használnak. Az első lépcső az adott és a következő napra szóló figyelmeztető előrejelzés, amely a következő 24-48 órában várható veszélyes időjárási jelenségekről szól.

Majd a legfrissebb mérések, megfigyelések és modellinformációk alapján - általában fél-három órával az esemény bekövetkezése előtt adják ki a riasztást. A veszélyjelzés - amely háromszintű lehet: citrom, narancs, piros - mindig valamilyen potenciális veszélyt jelent. A narancs és a piros jelzések - másodfok és harmadfok - valós veszélyt jelentenek, amelyek káreseményeket okozhatnak, és az emberek testi épségét veszélyeztethetik - emelte ki.
Fodor Zoltán kitért arra is, hogy riasztást öt időjárási jelenségre adnak ki: heves zivatarra, felhőszakadásra, hófúvásra, ónos esőre, viharos széllökésre. A többi hosszabb lefolyású eseményre - jelentős mennyiségű eső vagy havazás, extrém hideg, talaj menti fagy, hőség, tartós sűrű köd - csak figyelmeztetnek. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzési információi - a most bemutatott mobileszközös alkalmazás mellett - elérhetők a veszelyjelzes.met.hu oldalon.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com