Havazás - Közútkezelő: a főutak jól járhatók

Több dunántúli megyében a mellékutakon még téliesebbek az útviszonyok, de az autópályák és a főutak többsége jól járható - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfő reggel az MTI-vel.

közútMint felidézték: vasárnap még a 13-as, a 77-es, a 81-es, a 82-es és a 83-as úton a havazás, hófúvás miatt nem közlekedhettek a nehézgépjárművek, de ezeket a korlátozásokat hétfő reggelre feloldották.

Hozzátették ugyanakkor, hogy vasárnap éjszaka a jelentős hófúvások miatt Tata és Kömlőd, Pápakovácsi és Döbrönte között, valamint Városlődnél, Pápasalamonnál és Nórápnál teljes útzárat kellett elrendelni. Ezen utak felszabadításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek.

Az Útinform összesítése alapján az autópályákon mindenütt sónedves vagy vizes az útburkolat. A főutak többsége szintén jól járható, a nyugati határszél közelében például már száraz utakon is lehet közlekedni, csak Kisbér és Esztergom térségében számíthatnak az autósok latyakos szakaszokra. Komárom-Esztergom és Veszprém megyében, valamint Győr és Székesfehérvár, délebbre pedig Tamási és Kaposvár tájékán a mellékutakon egyelőre még téliesebbek az útviszonyok, ott lassabb haladásra kell számítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Veszprém megye nagy részén továbbra is narancssárga, vagyis másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás veszélye miatt. Emellett Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom megye több járásában elsőfokú riasztás van érvényben ugyancsak a hófúvás miatt.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com