Havazás - Téli útviszonyok lassítják a közlekedést Szabolcsban

Téli útviszonyok lassítják a közlekedést Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol éjjel havazott, és reggel óta is kisebb-nagyobb intenzitással esik a hó - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának diszpécsere szombat délben az MTI-vel.

Tóth Zoltán elmondta: a megye útjai havasak, hókásásak, helyenként letaposott hóréteg borítja őket. Több úton kisebb hófúvások is keletkeznek a közepes erősségű, 20-50 kilométer óránkénti sebességű szélben, de ez a közlekedésben fennakadást eddig még nem okozott. A folyamatosan hulló, aprószemű hó vastagsága már 3-6 centiméter közötti, a hőmérséklet mínusz 6-9 Celsius fok, s ez, valamint a szél nehezíti a szabolcsi közutak tisztításán dolgozó gépek munkáját. A kiszórt só ugyanis nem marad meg az útburkolaton, illetve ha mégis megtapad, az alacsony hőmérséklet miatt az olvasztó hatása kevésbé eredményes.

havazasAz ügyeletes diszpécser hozzátette: arra kérik a közlekedőket, hogy a télies útviszonyoknak megfelelően vezessenek, körültekintőbben közlekedjenek, csak megfelelően felkészített járművel keljenek útra. Szabolcsban nagyobb balesetről szombat délig nem érkezett jelentés.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com