Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

omszIdőjárási helyzet Európában:
----------------------------
Továbbra is egy nagykiterjedésű ciklonális mező alakítja kontinensünk időjárását, így Európában szinte mindenütt az ilyenkor megszokottakhoz képest több fokkal enyhébb az idő. A mediterrán térségben 15, 20, a középső területeken és nyugaton 6, 12, míg északon 0, +5 fok között alakul délutánonként a csúcshőmérséklet.

Nagyrészt erősen felhős az ég, és több helyen esik az eső, napos területek elsősorban a Rajna mentén, a Földközi-tenger nyugati medencéjében és az Égei-tenger környékén vannak. Kedd estig a Kárpát-medence fölé továbbra is enyhe, nedves levegő áramlik, számottevő csapadékra azonban nem kell számítani.

Várható időjárás az ország területén kedd estig:
-------------------------------------------------
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de hétfőn főként északkeleten, keleten, kedden délután pedig elsősorban délkeleten elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Az Alföldön nem valószínű csapadék, másutt azonban elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. Hétfőn az északi, északkeleti szél a középső tájakat leszámítva többfelé, kedden pedig a Dél-Alföldön a délkeletire forduló szél megélénkül. Kedd estétől egyre több helyen párássá válik a levegő, köd képződik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 4 és 8 fok között várható.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com