Vihar - Több járásra másodfokú riasztást adtak ki

Több járásra narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a várható viharos szél miatt vasárnap kora délután. Ezeken a területeken a következő órákban akár 90 kilométer/órát meghaladó széllökések is lehetnek.

omszAz Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzése szerint Vas, Zala és Baranya megye kivételével az egész országban viharossá fokozódhat a szél. Ezek között Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyében, valamint Budapesten is készülni kell arra, hogy a nap folyamán a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.

Emellett Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Mint írták: a délnyugati megyéket leszámítva vasárnap is sokfelé várhatók viharos széllökések. Főként az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében a szélsebesség helyenként elérheti a 90-100 kilométer/órát is.

Emellett többnyire erősen felhős ég lesz a jellemző, de a nyugati, délnyugati megyékben hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Délután főként a Dunától keletre alakulhat ki még több helyen kisebb eső, záporeső. A hőmérséklet kora délután általában 12 és 17 Celsius-fok között alakul, de délnyugaton ennél 1-2 fokkal melegebb is lehet. Késő estére 7-13 fok közé hűl le a levegő.

Az előrejelzés szerint hétfő hajnalban átmenetileg kissé gyengül a szél, de napközben az ország északnyugati és középső részén újra számítani kell viharos (akár 75 kilométer/órás) széllökésekre - írta a meteorológiai szolgálat.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com