Viharos erősségű szél várható vasárnap

szélA várható viharos erősségű szél miatt vasárnapra az ország egész területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Három északkeleti megyében a tartós, sűrű köd nehezítheti majd a közlekedést. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében a látótávolság csak pár száz méter lehet, és csak lassan oszlik majd fel a köd.
A meteorológiai szolgálat az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: vasárnapra virradó éjszaka főként északon, északkeleten képződhet ismét sűrű köd, de délelőtt már javulnak a látási viszonyok.
Vasárnap délelőtt, délben a Kisalföld és az Alpokalja területén a megerősödő délnyugati szelet már 60 kilométer/óra feletti, viharos lökések kísérhetik.

Vasárnap délután viharos széllel, átmenetileg intenzív csapadékkal északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, amely estére, késő estére vonul át az országon. Az északnyugatira forduló szelet kísérő legerősebb lökések várhatóan több helyen is elérik a 65, akár a 80 kilométer/órás erősséget is. Főképpen a Dunántúlon a front mentén helyenként zivatar is valószínű - tették hozzá.
Az előrejelzés szerint főként a nap második felétől délnyugat, nyugat felől egyre többfelé ered el az eső, helyenként zivatarok is kialakulnak. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 14 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 23 fok között, az Északi-középhegység térségében 15 fok körül várható.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com