Ifj. Lomnici: nem riadunk meg a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal provokációjától

 "A Békemenet szilárd üzenete, hogy soha többé nem kérünk a posztkommunista baloldalból, nem riadunk meg a Gyurcsány-Márki-Zay vezette baloldal provokációjától, kiállunk egymásért és a nemzeti kormány politikájáért" - jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a szombati megmozdulást szervező Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szóvivője pénteken az Origónak.Október 23-án, szombaton rendezik meg a nyolcadik Békemenetet, amelyre több százezer embert várnak a szervezők - emlékeztetett a cikk, amelyben ifj. Lomnici Zoltán arról beszélt, hogy az idei alkalom "azonban nagyban eltér elődeitől, hiszen Magyarország történetének legfontosabb választása közeleg".
    

Számos tényező veszélyezteti az országot, köztük a növekedő migrációs nyomás "és persze" Brüsszel folyamatos támadásai - jelentette ki. Ifj.

Lomnici Zoltán a leglényegesebbnek nevezte, hogy ismét Gyurcsány Ferenc és az a baloldali politikai elit próbál meg hatalomra kerülni, amely 2010 előtt tönkretette az országot, adókat emeltek, elvették a nyugdíjasok megélhetését és porba tiporták az emberek jogait.
   

2020 legfőképpen a nemzetközi hadszíntéren állította kihívás elé a régió országait, így Magyarországot - mondta -, kiemelve a koronavírus-járványt. 2021 "még drámaibbra sikeredett" az EU szempontjából. "A hibás brüsszeli egészségügyi válaszok miatt elhúzódó pandémia, kiújuló gazdasági bajok, amelyek miatt központilag fel kell függeszteni a korábban jól működő konvergenciakritériumok számonkérését, intézményi és strukturális válságok, amelyeket egyébként jól kihasznál az Európai Parlament sorosista, neomarxista, szélsőbaloldali többsége" - fogalmazott.
   

Közölte: mindezekre Magyarország egyértelmű válaszokat ad, "nem csupán a diagnózist állítja fel pontosan a kormány, de a helyes terápiát is alkalmazza a válságkezelésben". "Ehhez képest az EU reakciója nem meglepő, olyan szempontok szerint támadják hazánkat (...) amelyek definiálatlansága okán jóval nehezebb racionális érvek mentén kivédeni azokat" - hangoztatta ifjabb Lomnici Zoltán.
    

A Békemenetre térve azt hangsúlyozta: "történelmi kontextusban a menet valódi lényege az lehet, hogy nem engedünk sem a 48-ból, sem 56-ból". Egyúttal leszögezte: "nem kívánjuk feladni nemzeti szuverenitásunkat, a magyarság önrendelkezéshez való jogát és az ország abbéli függetlenségét, hogy a legfontosabb, alapvető kérdésekben a magyar és ne a belga fővárosban döntsenek".
   

"Akár a migráció, akár a családvédelem, akár a rezsicsökkentés, akár a teremtett környezet védelmének kérdéséről beszélünk, a mi válaszaink azonosak a polgári kormány törekvéseivel, és nem hagyjuk, hogy az elmúlt tizenkét esztendő eredményeit és vívmányait a nemzetközi baloldal által dróton rángatott Gyurcsány-Márki-Zay-egységfront veszélybe sodorja" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com