Ifjúsági bűnmegelőzési programot indít a Pest megyei rendőrség

Lehetséges küldetés (Mission possible) elnevezéssel bűnmegelőzési programot indít szerdán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a projekt középpontjában az ifjúságvédelem áll - tájékoztatta a kapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője az MTI-t.Szoboszlainé Schiller Zsuzsanna rendőr alezredes hozzátette, a hárommodulos programot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával szervezték meg. Elmondta: a tanév végéig bűnmegelőzési színházi előadásokat tartanak az internet veszélyeiről Pest és Nógrád megye középiskolásainak, és az előadások után szakértők beszélgetnek a gyerekekkel. A program működtetésében a Káva Kulturális Műhely és a Nézőpont társulat működik közre.

    
Emellett a pedagógusok és a bűnmegelőzési szakemberek szakmai kapcsolatának fejlesztésére háromnapos bentlakásos tréninget szerveznek, amellyel viselkedés-módszertani segítséget szeretnének nyújtani a résztvevőknek. Az alezredes kitért arra, hogy a program harmadik modulja egy kétfordulós játékos vetélkedő lesz.


Az első fordulóban bűnmegelőzési plakátokat készítenek majd, a másodikban pedig a diákoknak és a rendőröknek közös csapatokat alkotva kell különböző állomásokon feladatokat megoldaniuk. A szervezésben részt vesz a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezete és a katasztrófavédelem megyei igazgatósága is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com