Igazságügyi bizottság: az LMP-nek és a DK-nak kell megállapodnia, melyikük kapjon elsőként szót

A parlament két azonos létszámú frakciójának, az LMP-nek és a Demokratikus Koalíciónak (DK) kell megállapodnia arról, hogy melyikük kapjon elsőként szót a plenáris ülésen. Ha nem sikerül megegyezniük, sorsolás dönt - foglalt állást az Országgyűlés igazságügyi bizottsága pénteki ülésén.A testület Kövér László házelnök megkeresésére fogadta el hét kormánypárti képviselő támogatásával, három ellenzéki politikus tartózkodása mellett az eseti jellegű állásfoglalást.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A DK- és az LMP-frakciónak is 9-9 országgyűlési képviselő a tagja. Az LMP az áprilisi választáson 8 mandátumot szerzett, majd csatlakozott a frakcióhoz a függetlenként az Országgyűlésbe került Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa.

    
Az igazságügyi bizottság által elfogadott dokumentum több követelményt is megfogalmaz a frakciók megállapodásához. Így például annak a ciklus egészére kell szólnia, de meghatározhatnak a parlamenti cikluson belül azonos hosszúságú terminusokat, de azok legrövidebb időtartamának a rendes ülésszak kezdetétől a következő rendes ülésszak kezdetéig kell tartania. A frakcióknak terminusonként váltakozó sorrendben kell elsőként szót kapniuk.
    

Az állásfoglalás szerint a frakciók megállapodásának valamennyi felszólalási típusra vonatkoznia kell, azaz a vitára, az interpellációra, a kérdésre, az azonnali kérdésre. Ha az azonos létszámú frakcióknak nem sikerül megállapodniuk, akkor az Országgyűlés jegyzői sorsolással döntenek. Ezt követően ciklus első felében, azaz a 2020 őszi ülésszak kezdetéig az egyik, majd a másik képviselőcsoport kapja meg az első felszólalás lehetőségét.
   

Az állásfoglalás lehetőséget ad arra a házelnöknek, hogy megállapítsa, a frakciók megállapodása nem felel meg a meghatározott követelményeknek. Ha ez így történne, akkor sorsolással állapítanák meg a sorrendet. Az egyik érintett frakció, a DK képviselője, Arató Gergely a vitában korrekt, világos viszonyokat teremtő szabályozásnak nevezte a dokumentumot. Azt azonban kifogásolta, hogy a házelnöknek lehetősége lenne a frakciók megállapodását érvénytelennek nyilvánítani.
    

Varga-Damm Andrea (Jobbik) dokumentumszerkesztési indítványokat tett és azt javasolta, normaszövegként fogalmazzák meg állásfoglalásukat, hogy később a házszabályban a jogalkotó ekként szabályozza ezt a helyzetet. Ezeket a javaslatokat a bizottság elvetette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com