IKSZ: ne terjessze be a kormány aláírásra az isztambuli egyezményt!

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint rendkívül kockázatos lenne az isztambuli egyezmény Magyarország általi ratifikálása. A szervezet arra kéri a kormányt, ne terjessze be aláírásra a dokumentumot.Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke pénteken az MTI-nek azt mondta: az egyezmény látszólag a nőkkel szembeni erőszak ellen lép fel, de célja valójában a hagyományos családmodell lebontása az európai államokban.

Nagyon fontos nemzeti és nemzetközi szinten is fellépni az erőszakkal szemben, irányuljon az bárki ellen, de az egyezmény elvetné a biológiai nemek fogalmát és helyettük a társadalmi nemeket vezetné be a jogba - magyarázta, kifejtve: többé senki sem lenne egyszerűen férfi vagy nő, hanem a végtelen számú, mesterségesen kreált genderkategória egyikébe tartozna. Felülírná ez a magyar alaptörvényt is, amely szerint a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatából áll - mutatott rá.


Nacsa Lőrinc kitért arra, hogy az isztambuli egyezmény a nemi alapú és kapcsolati erőszak női áldozataira koncentrálva figyelmen kívül hagyja a férfi áldozatokat, a fiúgyermekeket is, az egyezmény alapján más megítélés alá esnek a bántalmazott férfiak és nők. Az IKSZ elnöke példaként hozta, hogy ha egy férfi bántalmaz egy lánygyermeket, az "nőkkel szembeni nemi alapú erőszak" az egyezményben meghatározottak alapján, amellyel kapcsolatban a részes államnak kötelessége fellépni. Ha viszont egy nő teszi ezt egy fiúgyermekkel, az "csupán" kapcsolati erőszak, s nem ír elő kötelező lépéseket az egyezmény.


Hozzátette: amint egy ország ratifikálja az isztambuli egyezményt, a gender, mint a társadalmi nem definíciója kötelező érvényűvé válik. Ez korlátozhatja a szülők jogát, hogy visszautasítsanak olyan iskolai órákat, és tanterveket, melyben a genderről, a szexuális orientációkról vagy a transzneműségről - ezen belül akár nemátalakító műtétekről - tanítják gyermekeket - folytatta. Szerinte az egyezmény a legnagyobb vallások házasság- és emberfogalmát megbélyegzi, mint amelyek sztereotípiákon alapuló, az iskolai tananyagban kötelezően cáfolandó dolgok, és az egyezmény alapján az egyházi iskolák sem vonhatják ki magukat a kötelező tananyagok oktatása alól.


Az IKSZ arra kéri a kormányt, ne terjessze be aláírásra az egyezményt, mert "értékeinkkel ellentétes, ideológiai veszélyeket hordoz magában, relativizálná a család értékét és fogalmát". Nacsa Lőrinc reagált arra is, hogy a Momentum elnöke csütörtökön megjelent az Origo portál szerkesztőségében. Azt mondta, felháborítónak és megdöbbentőnek tartja a történteket. A Momentum azt mondja, egy új politikát képvisel, jobb- és baloldal felett áll, fiatalokat szeretne megszólítani, de azt a példát mutatja, hogy jogsértő és anarchista módon kell eljárni - értékelte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

A magyar építőipar zöld jövője formálódik: a szentendrei ÉMI Nemzeti Mintaházparkban előregyártott, alacsony energiaigényű házak mutatják be a fenntartható építészet lehetőségeit. Míg a 70-es években a házgyári lakásépítés rekordot döntött, ma már CNC- és robotizált technológiák biztosítják a pontos

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

http://ujhazak.com