IKT-konferencia - Karas Monika: kiemelkedő lehetőség kapujában állunk a digitális fejlesztésekben

Magyarország kiemelkedő lehetőségek kapujában áll a digitális fejlesztések terén - hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke csütörtökön, az Információs Társadalom Parlamentje címmel az Országházban rendezett konferencián.

Mint mondta, a szektor gyorsan fejlődik, kormányzati cél, hogy 2018 végére - az uniós céldátumnál két évvel korábban - minden hazai háztartásnak elérhető legyen a legalább 30 megabites internetszolgáltatás, a napokban elfogadott 2016-os adótörvények pedig adókedvezményt biztosítanak a szélessávú internethálózatok fejlesztéséhez.

NMHH

A médiahatóság elnöke megjegyezte, a digitális fejlődés nem szigetszerű folyamat, hanem sok szereplő szerteágazó tevékenységének eredménye, s csak akkor lehet sikeres, ha az érdekeltek együtt tudnak működni egymással.

Megemlítette: az NMHH a nyáron konzultációt kezdeményez az érintettekkel az elektronikus hírközléssel kapcsolatos európai uniós szabályok módosításáról, amelyet 2018-ig kell elfogadni közösségi szinten, ezt követően pedig két év áll rendelkezésre, hogy beemeljék azt a nemzeti joganyagokba.

Az NMHH szerepéről szólva Karas Monika arról beszélt, a cél az, hogy a legkisebb hatósági beavatkozásra legyen szükség a fejlődés és a társadalmi jólét biztosításához.

Mint mondta, a hatóság már eddig is arra törekedett, hogy gyorsabbak és egyszerűbbek legyenek a hozzájuk tartozó építési eljárások, de a beruházásösztönzés részének tekintik azt is, hogy idén vagy jövőre elindul a 3400-3800 MHz-es frekvencia pályáztatása, amelyen innovatív szolgáltatások indulhatnak el. Hozzátette: a versenyélénkítést, hosszú távon az innovációt és a megfizethető árak kialakulását szolgálja, hogy felvállalva a konfliktusokat, a hatóság drasztikusan csökkentette a mobilhivás-végződtetési díjakat.

Emellett, tette hozzá az NMHH elnöke, támogatják a beruházások összehangolását, a frekvenciák megosztását, lebontják a bürokratikus akadályokat annak érdekében, hogy a fogyasztók jobb és olcsóbb szolgáltatásokhoz juthassanak, míg a felnövekvő nemzedékek médiatudatosságát fejleszti, hogy Bűvösvölgy néven médiaértési és oktatóközpontot hoztak létre, a hatóság hamarosan elérhető szélessáv-mérési alkalmazása pedig egész Európában kimagasló fejlesztésnek számít majd.

Karas Monika megjegyezte: tény, hogy a mai fiatalok harminc százaléka már "digitális bennszülött", de ők "az újszülöttek ártatlanságával" fordulnak ezen eszközök felé.

A nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozta a tanácskozáson Malcolm Johnson, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) főtitkárhelyettese is, más államokban és más szektorok számára is példaértékűnek nevezve az e tanácskozás által is kínált nyílt párbeszédet.

Mint mondta, fennállásának másfél évszázada alatt számos technológia elterjedését támogatta munkájával a ma az ENSZ szakosított szervezeteként működő ITU, legyen szó a rádióról, a televízióról, a mobiltelefonról, a műholdas adatátvitelről vagy a szélessávról.

A főtitkárhelyettes jelenlegi feladataik között említette a digitális televíziós átállás most is tartó, valamint a műsorszórást forradalmasító ötödik generációs mobiltechnológia jövőbeni bevezetésének támogatását.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com