Illegális bevándorlás - A DK az EBESZ-hez fordul az újságírók röszkei bántalmazása miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiabiztosához fordul az újságírókat ért szerdai röszkei bántalmazás miatt.dkKakuk György, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombaton az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a rendőrök szerdán egy szlovák, egy svájci, egy lengyel és egy ausztrál újságírót, valamint egy teljes szerb TV-stábot vertek meg Röszkén.
"A kormány először arról beszélt, hogy az újságírók rossz helyen voltak, ma már a rendőrséggel együtt tagadnak le mindent" - fogalmazott a politikus, aki szerint hasonló eset egyik uniós országban sem történhetett volna meg.

A DK elnökségi tagja közölte: több felvétel bizonyítja, hogy a menekültek szerdán békésen, rendőri invitálásra indultak át a röszkei határátkelő kapuján. Az újságírók tehát azért voltak ott, mert a békés átkelést filmezték, nem tudhatták, hogy a rendőrök figyelmeztetés nélkül támadnak majd az ártatlan civilekre - mondta Kakuk György, majd megjegyezte, minden megvert újságíró arról számolt be, hogy mikrofon vagy kamera volt a kezében, ezért a rendőrök számára is egyértelmű kellett legyen, hogy a sajtótól vannak.

Kiemelte, elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány az "állami cenzúra és az újságírók felvételeinek töröltetése után már könnygázzal és gumibottal harcol a hiteles tájékoztatás ellen".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

http://ujhazak.com